Idén is díjazzák a felelős munkáltatókat

A rekordokat döntő hazai foglalkoztatási adatok is azt mutatják, hogy a vállalkozások érdekét is szolgálja, ha munkavállalóikat legfontosabb értékükként kezelik. A díjra idén hat kategóriában pályázhatnak a vállalkozások: elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak és a közszféra szervezeteinek.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2022-ben is különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő pályázatot. Idén első alkalommal van lehetőség „LOW – Budget”  különdíjra pályázni, azoknak a cégeknek, akik alacsony költségvetésből olyan megvalósított innovatív megoldásokkal, felelős foglalkoztatói jó gyakorlatokkal pályáznak, melyek munkavállalói visszajelzések alapján sikeresek, népszerűek a szervezetnél. Idén szintén első alkalommal van lehetőség  „FiatalokÉRT” különdíjra pályázni, azoknak a cégeknek, akik aktívan tesznek a fiatal, 30 év alatti munkavállalók foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért. 

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2022-ben a „A Főváros Felelős Foglalkoztatója” különdíjat ajánlja fel a legjobb,  budapesti székhellyel rendelkező pályázónak. Kutnyánszky Zsolt a pályázattal kapcsolatban elmondta: „Hazánkban is egyre többen ismerik fel a felelős foglalkoztatás és a társadalmi szerepvállalás szükségességét és az abban rejlő lehetőségeket. Ma minden korábbinál többen, 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, a munkanélküliség szintje pedig a rendszerváltás óta az egyik legalacsonyabb. Az ismét keresletivé váló munkaerőpiac arra készteti a vállalkozásokat, hogy a versenyképes bérezésen túl egyéb módokon is biztosítsák a munkavállalóik hűségét, növeljék lojalitásukat.”

A pályázati felhívás és a dokumentáció a https://ofa.hu/felelosfoglalkoztato oldalon érhető el – közölte a TIM.

Fotó: pixabay.com