Jól állja a sarat a Graphisoft Park

Iroda 2021-05-11

Az irodák csökkenő kihasználtsága ellenére nőtt a Graphisoft Park SE eredménye az első negyedévben.

Az első negyedév 1,34 millió eurós nettó eredménye 200 ezer euróval, vagyis csaknem 17,5 százalékkal magasabb, mint 2020-ban ugyanebben az időszakban. A bérleti díjbevétel 3,64 millió eurót ért el, ami 3 százalékos csökkenés éves összevetésben, de ezt az egyéb bevételek és a működési költségek kedvező alakulása ellensúlyozta.

Az irodapark kihasználtsága korábban tartósan 97 százalékon állt, majd 2020 második felében 3 százalékkal csökkent, és 2021 elején is ezen a szinten maradt. A visszaesés alacsonyabb, mint a budapesti irodapiac átlaga. A független értékbecslés szerint az ingatlanállomány valós piaci értéke 241,6 millió euró, ami 400 ezer eurós növekedés egy év alatt.

Az első három hónap eredményei után a Graphisoft Park nem módosította a várakozásait. A kihasználtsági szint, a működési költségek, az értékcsökkenés, valamint a hitelállomány után fizetendő kamatszint alapján 14,5 millió euró bérleti díjbevétellel és 4,3 millió euró eredménnyel számolnak éves szinten. A társaság a továbbiakban legfeljebb kisebb csökkenést vár az irodák kihasználtságban. A piacot az otthoni munkavégzés vetette vissza, de a személyes jelenlétre továbbra is szükség lesz, méghozzá a távolságtartás lehetőségét biztosító, zöld területtel körülvett irodákban. 

A Graphisoft Park SE 20 évvel ezelőtt megfogalmazott koncepciója működik, technológiai fejlesztésekkel foglalkozó vállalkozásokra válság idején is érdemes építeni. A társaság a korábbi bejelentésnek megfelelően június 2-án megkezdi a 10 millió eurós osztalék kifizetését. A fennmaradó és a továbbiakban termelődő készpénzállomány lehetővé teszi a biztonságos működést, valamint a fejlesztések előkészítését.

Partnereink