Átadták a gyulai Almásy-kastély felújított szárnyát

Business 2021-10-13

Magyarország nem létezhet sikeres helyi erőközpontok nélkül, a kastélyok és várak megőrzése része kell, hogy legyen a közös nemzeti minimumnak - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a gyulai Almásy-kastély Stefánia-szárnyának átadóján.

Orbán Balázs kifejtette, hogy a kormány több mint százmilliárd forintot szán országszerte kastélyok és várak felújítására, azok ugyanis a nemzet kulturális értékeinek markáns részét képezik, az értékmegőrzés pedig fontos az ezeréves nemzet számára. Ennél is fontosabb, hogy a beruházások a jövőnek szóljanak, a közösségeket szolgálják, és azzal, hogy sok látogatót vonzanak, új gazdasági bázisok is legyenek helyi szinten.

A Gyulai Almásy-kastély kétmilliárd forintból felújított főszárnyát 2016 márciusában adták át, család-, kastély- és életmódtörténeti interaktív kiállításnak ad otthont. A kiskastély-szárny (amelyet időközben Stefánia-szárnyak neveztek el gróf Wenckheim Józsefné Jankovich Stefánia emléke előtt tisztelegve) belső felújítását 2019 októberében kezdték meg; csaknem egymilliárd forintot költöttek rá.

A kastély mellékszárnyában megvalósult beruházásnak három fő eleme van. A bálterem és rendezvénytér exkluzív helyszínként a korszerű berendezés mellett békebeli, elegáns hangulattal várja vendégeit. A csemegetárban megismerhetők és megvásárolhatók mindazok a tájjellegű ételek, gasztronómiai különlegességek is, amelyek Gyula város és környéke ízvilágát tükrözik. 

A látványkonyhában többek között kemence, forgatógrill, sparhelt segítségével lehet megismerkedni korabeli konyhatechnikai eljárásokkal. Lehetőség van itt megtapasztalni, milyen volt egy korabeli nemesi lakomára történő előkészület, a vacsora asztal megterítése, és meg is kóstolható, milyen ételkülönlegességeket fogyasztottak a nemesek a 17-19. században.

Fotó: MTI / Rosta Tibor 

GALÉRIA KÉPEK

Partnereink