Irodaház épül a ZalaZone mellett. Magyarország a kutatásban is legyen high-tech

Business 2021-12-03

A kormány célkitűzése az, hogy Magyarország ne csak a gyártás területén, de a kutatás-fejlesztésben is high-tech legyen, ezért is növeli folyamatosan a k+f tevékenységet támogató ráfordításokat - jelentette ki Palkovics László pénteken Zalaegerszegen.

Az innovációs és technológiai miniszter az osztrák AVL járműipari fejlesztő cég ZalaZone tesztpályához kapcsolódó iroda- és műhelyépületének bokrétaünnepén azt mondta: a 2010-es egy százalékkal szemben tavaly GDP-arányosan már 1,6 százalék volt Magyarországon a k+f tevékenységre költött forrás, ami tovább növekszik. Jelezte, hogy a világ egyik legjobbjaként számon tartott független járműipari fejlesztő AVL már 500 mérnököt foglalkoztat Magyarországon, és a zalaegerszegi tesztpálya közös működtetésében is részt vesz.

A miniszter kifejtette, hogy Magyarországon részben átalakult az alapkutatás rendszere az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat létrejöttével, aminek finanszírozását több mint kétszeresére növelték, és jelentős forrást biztosítottak az infrastruktúra fejlesztésére. Létrehozták a Bay Zoltán kutatóintézet hálózatát, ami egy sikertörténet kezdete lehet. Az egyetemi háttér megteremtése érdekében 21 felsőoktatási intézmény az államtól független fenntartói formába került, a költségvetési forrásaikat több mint két és félszeresére növelték. A valaha volt legnagyobb fejlesztési összeget, 2700 milliárd forintot bocsátanak rendelkezésükre a következő 10 évben a további fejlődésre - részletezte Palkovics László.

Felidézte, hogy 2016-ban döntött a kormány a zalai járműipari tesztpálya megépítéséről, amit sokan kétkedve fogadtak, de mára bebizonyosodott a létjogosultsága, a hatása pedig, hogy újabb beruházásokat vonz. Az AVL fejlesztésén kívül már épül a Széchenyi István Egyetem kampusza, a jövő év végére elkészül a Rheinmetall beruházásában a világ legmodernebbnek számító harckocsigyára, amihez tesztkörnyezet is kapcsolódik.

Dirk Janetzko, az AVL Hungary Kft. ügyvezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy a cég több száz fős szakembergárdája az érdi központ és két budapesti telephely mellett Zalaegerszegen és Kecskeméten is csúcstechnológiás fejlesztői környezetben dolgozik. Elsősorban k+f tervezéssel, szimulációval, teszteléssel, szoftverfejlesztéssel, kalibrációval és gyártástervezéssel foglalkoznak.

Robert Fischer, az AVL List GmbH technológiai vezetője arról számolt be, hogy az épülő zalaegerszegi irodában az eddigiekhez hasonlóan elsősorban járműteszteléssel foglalkoznak majd, vagyis hajtásláncokat és komplett járműveket, önvezető technológiákat, illetve járműdinamikai rendszereket vizsgálnak, például a fékeket és a kormányrendszereket. A mintegy 7 millió eurós beruházás a tervek szerint 2022 februárjában készül el, és májustól vehető majd birtokba. Az AVL jelenlegi zalaegerszegi telephelyén 30 ember dolgozik, a most készülő második irodába 150 új munkatárs felvételét tervezi a cég.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a tesztpálya miniszteri biztosa elmondta: a tesztpálya építése 99 százalékos készültségen áll, az év végére befejeződik, és várhatóan márciusban avatják fel. Az építkezés azonban soha nem zárul le, hiszen a gyártók elvárásainak megfelelően folyamatosan továbbfejlesztik - tette hozzá. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy a tesztpálya révén a zalai megyeszékhelyen már egyfajta gazdasági ökoszisztéma kezd kialakulni, amihez a termelés, a kutatás-fejlesztés és az egyetemi háttér is adott. Zalaegerszeg mindezzel már olyan szintre lépett, ami nemcsak Magyarországon, de európai, és akár világviszonylatban is elismerésre méltó.

Kép: MTI/Szigetváry Zsolt  

Partnereink