A régi műemlék-épületek összekötnek bennünket a múltunkkal, és emlékeztetnek a világunkat formáló eseményekre. Azonban különbséget kell tennünk országos jelentőségű műemlékek és olyan történelmi épületek között, amelyek csupán régiek, de valójában nem sok értéket hordoznak.
A műemlékvédők gyakran jó szándékkal hoznak törvényeket, hogy megőrizzük a múlt emlékeit a mának és a jövő nemzedékeinek, de ezek sokszor rendkívül költségessé tehetik a régi épületek hasznosítását. Ennek eredményeként előfordulhat, hogy a házak kihasználatlanul maradnak, a tulajdonosok pedig elhanyagolják azokat, mert korhű karbantartásuk, felújításuk, netán modernizálásuk rendkívül megterhelő lenne.
Ráadásul most minden a globális felmelegedés elleni küzdelemről szól. Ennek során a történelmi jelentőségű épületek energetikai felújítását gyakran gátolják a műemlékvédelmi törvények, még akkor is, ha ezek szükségesek ahhoz, hogy a városok csökkentsék a szénlábnyomukat. Sok településen ráadásul a történelmi épületek olyan helyen találhatók, ahová akár új lakásokat is lehetne építeni vagy olyan ingatlanokat, amelyek sokkal inkább szolgálnák a társadalom és a helyi lakosság igényeit.
Bár nem könnyű döntést hozni, egyes történelmi épületeket nyilvánvalóan fizikai valóságukban is meg kell őrizni, különösen a műemlék-házakat vagy amelyek a történelem folyamán jelentős eseményeknek voltak szemtanúi, mások esetében azonban a digitális megmentés is szóba jöhet.
Ilyen eset történt az Egyesült Államokban a Wisconsin állambeli Merrillben található történelmi kastélynál, amelyet még a város első polgármestere húzott fel, és a későbbi korokban kolostorként, főiskolai kollégiumként és irodaként is használtak. Leromlott állapotba került, és akadályozta a helyi kórház bővítését, ezért a lakossági felháborodás ellenére lebontották. Az épület digitális megőrzése érdekében azonban a helyi egyetem munkatársai részletes 3D-s szkennelést készítettek az épületről a bontás előtt. Így jelképesen megőrizték a kastélyt, és ott élhet örökké az emlékeikben.
A Notre Dame esete
Szerencsére már számos történelmi épületről készültek szkennelések. A leghíresebb eset a Notre Dame-hoz kötődik, ahol egy művészettörténész 3D-s vizsgálatokat is végzett, ráadásul még mielőtt annak teteje 2019-ben kigyulladt. Bár a katedrális újjáépítésének finanszírozását biztosították, kérdéses volt a műemlék korábbi állapotának pontos megismerése.
A szóban forgó művészettörténész, Andrew Tallon, a Vassar College professzora a lézerszkennelést alkalmazta a Notre Dame esetében. 2015-ben Tallon aprólékosan feltérképezte a székesegyházat állványra szerelt lézerszkennerekkel. Ezek az eszközök a környező háromdimenziós területet pásztázták, és lézersugarat küldtek ki.
A készülék ezután megmérte a távolságot a lézer által eltalált minden pont és maga az eszköz között, ez pedig lehetővé tette a Notre Dame rekonstrukcióját 5 milliméteres pontossággal. Tallon ezeket a felméréseket 50 helyen végezte el a katedrális belső terében és azon kívül. Összesen több mint 1 milliárd pontot gyűjtött össze a katedrális rekonstrukciójához.
De általánosságban is a tűzveszélyes területeken lévő történelmi épületeket érdemes digitálisan átvizsgálni, hátha nem sikerül megmenteni azokat egy katasztrófa esetén. A történelmi épületeket a szkennelés viszonylag kis költsége miatt célszerű így is megőrizni, amely később felhasználható az épületek újjáépítéséhez vagy helyreállításához, vagy digitális műtárgyként szolgálhat, ha az ingatlan megsemmisül.
Ahogy egyre jobban hozzászokunk ahhoz a gondolathoz, hogy egy épület digitális ábrázolásának megtekintése életben tartja az adott ingatlant, már könnyebben átadjuk azt a múltnak, hogy a helyére társadalmilag hasznos új fejlesztés kerüljön. Míg egyes épületek természetesen nagyon fontosak ahhoz, hogy fizikailag megőrizzék azokat, mások esetében az általuk elfoglalt terület korszerűsítésének vagy újrahasznosításának szükségessége felülmúlhatja az épület megmentésének fontosságát.
