Az építőipar megújulásához szükség van az egyetemekre is

Az építőipar megújulásához az ágazat számára mérnökképzést végző egyetemi karok, a kormányzat és az építőipari vállalkozások szorosabb együttműködése is szükséges. Az ÉVOSZ nyolc hazai egyetemmel készít elő koordinált együttműködést az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) támogatásával. Az egyetemek nyitottak az oktatott tananyagok fejlesztésére és a gyakorlati képzés közös megszervezésére – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

A mérnökképzés népszerűsítéséről megjegyezték, hogy az építőipar még nehéz piaci körülmények között is biztos állást és szakmai fejlődést ígér a pályaválasztóknak, a végzős építőmérnököknek, az építészeknek és a szakági mérnököknek. Az ÉVOSZ tagszervezetei aktívan részt akarnak venni egyebek mellett az egyetemi oktatói életpályát fejlesztő programok kialakításában is.

Hozzátették, hogy az egyetemek az ÉVOSZ támogatásával és közreműködésével részt vállalnak a középiskolák szaktanári képzésében. Az egyetemek gyűjtik, elemzik és megosztják a mérnökkibocsátást jellemző statisztikai adatokat, és a jövőben együttműködnek a szakszövetséggel és az ipari partnerekkel a középiskolai pályaorientációs tevékenységekben.

Kiemelték, az ÉVOSZ az együttműködés során az ipar által látható és igényelt tapasztalatokat, irányokat jelzi, hogy közösen tudjanak iparági jövőtechnológiai stratégiát kialakítani. Az is fontos, hogy a jövőben az egyetemek és a vállalkozások között közös kutatási témákat határozzanak meg. Részben iparági finanszírozás is szükséges a hatékony technológiák, építési termékek meghatározásához.

„El kell érni, hogy a tanulmányi idő kezdetétől minél több hallgató rendszerességgel kapcsolódjon be a termelői, tervezői és kivitelezői gyakorlati folyamatokba, konkrét projektekhez, vállalkozásokhoz kapcsolódva” – fogalmazott közleményében az ÉVOSZ.

Rámutattak: az egyetemi oktatás tovább fejlesztésének keresletorientáltnak kell lennie. Ehhez szükséges a pályakezdő, fiatal mérnökök és munkaadójuk képzést érintő értékelése is. A munkahelyi tapasztalat iránytű a képzés tovább fejlesztéséhez – hangsúlyozta Koji László, az ÉVOSZ elnöke.

Fotó: Getty Images