A COVID-19 világjárvány bebizonyította, hogy számos tevékenység és munkakör esetén a cégek dolgozói szinte bárhonnan dolgozhatnak, így nem minden esetben kötelező bejönni az irodába. Ugyanakkor az employer branding és a vállalati értékek hordozója továbbra is a munkahely, hiszen a céges identitás itt tud fizikai valójában megjelenni és kézzelfoghatóvá válni.
Vagyis a bérlő cégek egyre inkább olyan módszereket keresnek, amelyek segítségével az alkalmazottak szívesen jönnek be a munkahelyükre, hiszen így felértékelődhet a személyes kapcsolattartás, illetve a minőségi munka mellett minőségi szabadidős tevékenységre is lehetőség nyílik, így például játszhatnak, főzhetnek, rendezvényeket szervezhetnek stb.
Itt kapcsolódnak egymáshoz a bérlők, illetve az épülettulajdonosok és üzemeltetők, hiszen utóbbiak igyekeznek segíteni abban, hogy növeljék az alkalmazottak elkötelezettségét és megtartását, másrészt, hogy a piacon megőrizzék az ingatlan versenyképességét és értékét. Ehhez járulnak olyan szolgáltatások, amelyek a járókelőket és általában a környék lakóit is bevonzzák az épületbe.
Hát ez tiszta Amerika!
Az irodaházak multifunkciós szerepkörbe lépnek, vagyis az alapvető irodafunkció mellett más lehetőségeket is kínálnak, nem beszélve arról, hogy egyes helyeken a külső teraszokon nyilvános parkot alakítanak ki. Persze ehhez méretek is kellenek, hiszen egy felhőkarcolóban vagy magasházban könnyebb ezeket a feltételeket megteremteni, mint egy 15-20 ezer négyzetméteres épületben.
Kiváló példa Chicagóban az ikonikus – valaha a világ legmagasabb felhőkarcolója címet is viselő – 110 emeletes Willis Tower újjáformálása, hiszen a Blackstone Properties több mint 500 millió dollárt fordított a kényelmi szolgáltatásokra öt év alatt, így számos emeleten kiskereskedelmi, étkezési és szórakozási lehetőségeket kínálnak, illetve egy egyhektáros nyilvános parkot alakítottak ki. Ezeket a szolgálatásokat az irodai dolgozók mellett az utca embere is szabadon igénybe veheti. Mindemellett a torony megszerezte a LEED Platinum minősítést is.
Már megint itt van a közösség!
Mivel a tulajdonosok számára továbbra is cél, hogy a bérlők dolgozói egyre nagyobb számban visszatérjenek, különben minek az iroda, ezért az irodaházakra közösségi célpontként kell tekinteniük. Ebben a folyamatban egyre nagyobb szerepet kapnak az előcsarnokok, amelyek korábban meglehetősen zárt terek voltak, vagyis a környék lakosai számára nem jelentettek opciót. A lobby terek középpontjában többnyire a recepciós pult áll, mondhatjuk azt is, hogy a járókelők számára nem éppen barátságos arcukat mutatják az irodaházak, hanem inkább szeparált tereket jelentenek.
Azonban ma már egyre több irodapiaci szakértő mondja, hogy a jövő irodái beépülnek a nyilvános térbe, vagyis azok lesznek a vonzó és izgalmas munkahelyek, amelyek nem fordítanak hátat a helyi közösségnek. Jó példát szolgáltatnak a hotelek, ahol az előcsarnokok az adott város, ország vagy a környező negyed történelmét és kultúráját mutatják be, és így segítik elő, hogy a vendégek addig a pár napig, amíg itt tartózkodnak, a helyi közösség tagjainak érezhessék magukat.
Vagyis egyre inkább nem csak az iroda belső tereire kell koncentrálni, hanem az egész épületre, amelynek vonzóképességének növelése érdekében meg kell teremteni a genius locit, azaz a hely szellemét. Ez az irodapiacra lefordítva azt jelenti, hogy a dolgozó valamifajta érzelmi többletet kapjon az adott épülettől.
Mint a hotelek
A világjárvány után amúgy is az irodaházak egyre több kényelmi szolgáltatást alakítottak ki, legyen az egy kávézó vagy arra hajazó társalgók, illetve szabadtéri terek, ahol mintha egy kerthelyiségben lennénk. Ezeket a zónákat – amelyeket már eddig is előszeretettel szállodai szolgáltatásoknak neveztek – most egyre több helyen megnyitják a nagyközönségnek is. Nyilván ez ott lehetséges, ahol az adott irodaház a városi szövetbe ágyazottan működik, és nem egy zárt irodaparkról beszélünk.
A tetőteraszokat, futópályákat, konditermeket, játékszobákat és konferenciatermeket is érdemes egyre inkább a helyi városi közösség felé megnyitni, hogy az irodaházak kvázi a helyi negyedek, körzetek központjai lehessenek. Így az épületek nem csupán az irodaház és a bérlők, valamint a vállalatok és az alkalmazottak vonatkozásában működnek, hanem az irodisták és a helyi lakosok összekapcsolódása is intenzívebbé válik. Ez pedig végső soron azt jelentheti, hogy a kollégák szinte nem csupán munkahelynek, hanem valóban második otthonnak is tekinthetik az irodát.
