Építőipari összefogás: gyakorlati képzésekkel számolnák fel a szakemberhiányt

Valós munkakörnyezetben gyakorolhatnak az építőiparban elhelyezkedni készülő diákok: három magyar nagyvállalat ugyanis különleges képzőközpontot hozott létre. A Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport és a Market Építő Zrt. által életre hívott Tudásépítő Team Ágazati Képzőközpont jelenleg három évfolyamon közel 200 diákot oktat, naprakész, gyakorlatorientált szaktudást átadva a fiataloknak. Ebbe a programba kapcsolódott be nemrég egy szakmai nap keretein belül a főként az építőipar számára munkagépeket gyártó és forgalmazó HILTI.

Tanulás, élesben

A szakképzett munkaerő hiánya komoly problémát jelent az iparágban, ráadásul az építőiparban nagy léptékű és fontos változások mennek végbe mind az anyaghasználat, mind a technológia területén. Kiemelten fontos, hogy az oktatás is lépést tartson a legújabb technológiákkal és trendekkel. A Tudásépítő Team fókuszában éppen ezért a gyakorlati oktatás áll.

Már maga a környezet is inspiráló, ugyanis az oktatóközpont egy aktív beruházáson kapott helyet, így nem csak elméletben tanulnak a diákok, de egész nap valós munkahelyi környezetben mozognak. A duális képzés során a diákoknak a legnagyobb előnyt tehát az jelenti, hogy naprakész, gyakorlati tudást, illetve valós munkahelyi tapasztalatokat is szerezhetnek.

Gépkezelés gyakorlatban

Ennek része, hogy a munkavégzéshez szükséges gépekkel is megismerkedhessen minden tanuló. Legutóbb például egy különleges szakmai napon vett részt 100 diák a HILTI-vel együttműködésben.

„A valós munkakörnyezethez a gépek kezelése is abszolút hozzátartozik. Ebben lett a partnerünk a HILTI vállalat, amely többek között az építőipar számára fejleszt, gyárt és forgalmaz professzionális munkagépeket. Igyekszünk minden szakmában a legmegbízhatóbb gépekkel oktatni, de az is fontos, hogy bemutassuk az elérhető eszközök széles skáláját. Jelenleg öt szakmához kapunk általános felhasználású és speciális gépeket, de a kezelt gépparkot folyamatosan fejleszteni tervezzük” – mondta Tóth Áron, a Tudásépítő Team vezérigazgatója.

„Flottamenedzsment szolgáltatásunk által ügyfeleink növelhetik hatékonyságukat és hozzájárulhatnak egy zöldebb jövőhöz, hiszen a bérleti szerződés által megelőzhető a felesleges gépbeszerzés. A 4 éves futamidő lejártát követően pedig, miután gépeink visszakerülnek hozzánk, az alkatrészek újrahasználása-és hasznosítása mellett egy új megközelítéssel szeretnénk második életet adni a még kifogástalanul működő eszközöknek.

A „Tools 4 Schools” kezdeményezés révén az építőipari szakképző iskolákat, mint a Tudásépítő Team-et támogatjuk jól működő, használt gépek adományozásával, melyet beépíthetnek képzéseikbe, emelve az oktatások szakmai színvonalát. Úgy gondolom, ahhoz, hogy jobbá tegyük az építőipart, elengedhetetlen már előre biztosítanunk a jövő generációjának megfelelő oktatását, mindezt professzionális gépek segítségével” – mondta Seres Miklós, a HILTI Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

A fentieken túl a diákok a még bevezetés előtt álló termékek tesztelésében is részt vesznek, mely adatait a HILTI tudja hasznosítani további fejlesztései során. Tehát elmondható, hogy a Tudásépítő Team és a HILTI együttműködése egyike azoknak a projekteknek, amelyeknek a célja a gyakorlati oktatás fejlesztése két cég hatékony és egymásra ható együttműködése által.

Több szász új szakember

Tóth Áron szerint a Tudásépítő Team célja egy olyan ágazati képzőközpont működtetése, ahol a diákok nap mint nap a legújabb technológiákkal dolgozhatnak és a legnaprakészebb tudást szerezhetik meg. A Tudásépítő Team által foglalkoztatott diákok száma három évfolyamon megközelíti a 200-at. Ehhez jönnek még a nyáron, tömbösített rendszerben fogadott diákok, így összesen nagyjából 400 fő vesz részt az oktatásban.

Tóth Áron hozzátette: „az ágazat versenyképességének egyik fontos lépése, hogy Németországhoz, Ausztriához vagy Svájchoz hasonlóan regionálisan fejlett ágazati oktatási bázisok jöjjenek létre. Jelenleg 3 centrumon keresztül 6 iskolával van élő együttműködésünk: szeretnénk ezt a kört tovább bővíteni a közeljövőben. Az idei évben fogunk mi is vizsgázni: az első vizsgázó évfolyamunk felkészítésében szeretnénk bizonyítani. A célunk, hogy aki nálunk tanul, annak egyéb kompetenciái is fejlődjenek: minél jobban készek legyenek az éles munkavállalás feladataira és képzésük végeztével ne csak láthassák az elérhető lehetőségeket, de tudjanak is velük élni”.

A szakember szerint a megfelelő szakképzéshez elengedhetetlen a korszerű tudás átadása és a vállalatokkal való intenzív együttműködés, illetve a meglévő szakemberek tovább- és átképzése.