A magyar ingatlanbefektetési volumen jelentősen visszaesett

Design&build 2022-11-18

Megtorpant a hazai ingatlanbefektetési piac; a koronavírus-járvány után megindult látványos bővülési trendet megakasztotta az ukrajnai háború, az energiakrízis, a világszerte megugró infláció, a gazdasági teljesítmények visszaesése, a recessziós félelmek erősödése, továbbá a monetáris szigorítások. Az ingatlanbefektetési volumen a koronavírus-járvány alatti szintre esett vissza, az idei eredmények a 2020-as, 1 milliárd eurós szintet érhetik el.

Az ingatlanbefektetési terület így több szempontból is felemás évet zár: az év eleji optimizmust a bizonytalanság váltotta fel, az egyes szegmensek teljesítménye pedig nagyon eltérő, míg néhány területen szinte „megállt az idő”, mások, például a logisztika és az irodapiac kifejezetten jól teljesít. Bár a kilátások nem jók, a szakma bízik benne, hogy ha lassabban is, de folytatódik a felzárkózás a koronavírus-járvány előtti, 2019-es rekordteljesítményhez, idén azonban a tavalyinál és a korábbi várakozásoknál is gyengébb eredménnyel zárhatja az évet a szektor – összegezte Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke a X. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából.

A koronavírus-járvány kitörése előtt, 2019-ig 5 éven át töretlenül szárnyalt az ingatlanfejlesztési piac, amely 2019-ben rekord évet zárt, 1,8 milliárd euró körüli befektetési forgalommal, a covid alatti 2020-as gyengélkedés után 2021-ben újra erőre kapott, 20 százalékkal bővült - emlékeztetett Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke. A kilátások is jók voltak, ezt a lendületet törte meg a mostani krízis. A  CBRE adatai szerint az idei eredmények a 2020-as, 1 milliárd eurós szintet érhetik el; az első háromnegyedévben szűk 700 millió euró volt a befektetési forgalom, lényegesen alacsonyabb a vártnál és csaknem 17 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. 

Minden eszközosztályban volt aktivitás, intenzívebb lett az ipari és a logisztikai ingatlanok iránti kereslet, de volt retail és volt hotel területen is tranzakció – mondta, de megjegyezte, hogy a megtorpanás egész Európára jellemző, a magyar piac továbbra is vonzó célpont, csak jelenleg kivárnak a befektetők. Elmondta azt is, hogy a befektetési forgalom mindenhol csökkent a régióban, és bár a lengyel és a cseh piac lényegesen nagyobb, mint a magyar, Szlovákiát és Romániát megelőzzük. A V4 tagországokat összehasonlítva továbbra is a magyar piacon a legerősebb a hazai tőke jelenléte, amely immár 80 százalék feletti.

Takács Ernő a szektor számára az egyik legrosszabb kombinációnak nevezte a magas infláció mellett folyamatosan emelkedő kamatokat és a romló reálgazdasági kilátásokat. Emlékeztetett rá, hogy egy éve még minden jel arra mutatott, hogy újabb rekordév lehet az idei. A finanszírozási hajlandóság átmeneti visszaesés után 2021-ben már újra erős volt, a bankok is szívesen hiteleztek, relatíve olcsón lehetett forráshoz jutni. „A befektetők 2020-ban a gazdasági korlátozások miatt nehezen tudtak tőkét kihelyezni, ezért arra számítottunk, hogy 2022-ben, 23-ban próbálják behozni a 2020-ban elmaradt üzleteket, ami erős keresleti oldalt, 1,5-1,7 milliárd eurós piacot jelenthetett volna” - mondta az IFK elnöke, megjegyezve, hogy minden kedvező kilátás az ellenkezőjére fordult rövid idő alatt, ami sokkolta a piac szereplőit.

Ugyanakkor Takács Ernő arra is felhívta a figyelmet, hogy a szektor az év első hónapjaiban nagyon erős pozíciót ért el és az ország gazdasági teljesítménye is erős volt, így jó eséllyel nem lesz olyan hosszú és mély visszaesés, mint a 2008-2009-es volt. „Ez a pofon kisebb lesz, mivel más típusú a válság, a bizonytalanság miatt nehéz a helyzet, de likviditásválság nincs. Át kell gondolni, hogy miből tudjuk kigazdálkodni a projekteket, és reméljük, hogy a banki oldalról a megbízható ügyfelek számára nem lesz probléma a finanszírozás” – mondta, megjegyezve, hogy most leginkább az energiaárak és a nyersanyagárak befolyásolják az ingatlanbefektetői döntéseket. A jövőre vonatkozó várakozások sokat romlottak az év elejéhez képest, a 2024 „száraz év” lesz a piacon, mivel jelen körülmények között kevés új projekt indul, és 2023-ban a legtöbb területen pedig a már korábban indított fejlesztések kifutnak.

A negatív hatások közé sorolta Takács Ernő azt is, hogy a befektetők elfordultak az eurótól a dollár irányába és a geopolitikai kockázatok sem enyhülnek. Az energiaárak tartósnak ígérkező magas szintje miatt a fejlesztők és a befektetők is azt keresik, hogy melyik projekt tartogat gazdaságosan üzemeltethető és tényleg jó üzleti lehetőséget hosszútávon. Ehhez kapcsolódva a válság egyik, ha nem egyetlen pozitív hozadékának nevezte az energiahatékonyság, a tudatos energiagazdálkodás szerepének felértékelődését, ami a piacon is felgyorsítja az energiahatékonyabb megoldások alkalmazását. Elsősorban az energiahatékonyságba, digitalizációba kell fektetni, új utakon kell elindulni, új megoldásokat kell keresni.

Irodapiac

Takács Ernő ismertette, bár a kereslet visszafogottabb lett a relatív magasabb üzemeltetési költségek miatt, továbbra is az irodapiac „vitte a prímet” a szegmensek között. 2023 azonban már visszaesik az új fejlesztések nagysága, addigra lezárul a már elindított fejlesztések nagy része, és a befektetők kivárnak a további döntéssel. Elmondta, hogy a CBRE harmadik negyedéves jelentése szerint a modern irodaterület 4,176 millió négyzetméterre nőtt szeptember végéig Magyarországon. A növekedésből a harmadik negyedév erőteljesen „vette ki a részét”, hiszen ebben a három hónapban 82 400 négyzetméter új irodaterületet adtak át, ebből a Millennium Gardens 20 100 négyzetmétert, a Major Udvar irodaház 7300 négyzetmétert, a Budapest ONE Irodaház két üteme 38 000 négyzetmétert tett ki, emellett a tulajdonos által használt Bosch Campus II 17 100 négyzetmétere kapott használatbavételi engedélyt. 

A bizonytalanság azonban a kiemelkedő eredmények ellenére már tükröződik a számokban. Októberben mintegy 358 ezer négyzetméternyi iroda állt építés alatt, ebből 96 800 négyzetméter átadását tervezték még idénre, de becslések szerint csak 288 ezer négyzetméter készülhet el 2022-ben, miután több fejlesztés is átcsúszik 2023-ra. Az irodapiac idei forgalma elérheti a 260 millió eurót, az összvolumen pedig 10-15 százalékkal a tavalyi fölött lehet. A befektetéstől elvárt hozamok a globális kamatemelésekkel párhuzamosan emelkednek, jelenleg az euróban bevételt termelő irodaházak esetében már 6 százaléknál kezdődnek az éves hozamok – tette hozzá.

A keresletnövekedés visszafogottá vált, a bérlők egyelőre kivárnak, még az sem látható, hogy a magas energiaköltségek gyengítik-e a home office-t, a mostani gyakorlat szerint a nagy cégeknél heti egy-két nap megy otthoni munkavégzés mellett. A budapesti irodaállomány összességében korszerű, de van olyan irodaház, ahol az üzemeltetési költség nagyságrendje megegyezik a bérleti díjjal. Az energiaköltség most messze az üzemeltetési költség legnagyobb részét teszi ki, akár 70 százalék felett is lehet az aránya, nyolcszorosára is nőhet az üzemeltetési költség, ezért a bérlők egyre inkább keresik az energiatakarékos beruházásokat – jegyezte meg.

Ipari, logisztikai piac

A logisztikai szegmens a koronavírus-járvány idején meglódult és szárnyalása azóta is tart, az idei év elképesztő rekord, mind a keresleti, mind a kínálati oldalon – ismertette Takács Ernő. Nagyon komoly kereslet realizálódik a Budapest környéki piacon, többnyire az autóipari beszállítói tevékenységekhez, az akkumulátor gyártáshoz kötődő, nagy helyigényű tevékenységekhez köthető igények kielégítése zajlik. A CBRE várakozásai szerint az ipari, logisztikai fejlesztések piaca lesz a legerősebben szárnyaló szegmens jövőre is. A keresések és a budapesti piacon tapasztalható 5százalék-os üresedés alapján, komoly vidéki fejlesztési lehetőségek mellett ebben a szegmensben „van még egy pár jó negyedév” – emelte ki.

Az ipari ingatlanok területe a harmadik negyedév végére 4,49 millió négyzetméterre nőtt, Budapesten és környékén meghaladta a 3 millió négyzetmétert; tervben van további 453 ezer négyzetméter létesítése, és több mint 200 ezer négyzetméter építés alatt is van. Éves szinten a növekedés robusztus, 500-600 ezer négyzetméter lehet a fővárosban. Az újonnan bérbeadott terület egy év alatt 15 százalékkal növekedett a fővárosban és az agglomerációban, meghaladva a harmadik negyedév végére a 457 ezer négyzetmétert – sorolta az IFK elnöke.

Lakáspiac

A lakáspiacot jelentősen lehűtik az emelkedő rezsi és egyéb számlák, valamint a monetáris szigorítással kétszámjegyűre emelkedő kamatok. Nincs érdeklődés a hitelpiacon, az alapkamat pedig csak nagyon lassan fog csökkenni. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján év végén megszűnnek a korábbi szociális vagy család alapú támogatási formák, az újakat pedig még nem jelentette be a kormány, ami további bizonytalanságot jelent. Ennek ellenére a háromnegyed éves kép még kedvező volt, Az első három negyedévben 13 617 új lakás épült, 7,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 25 984 volt, 15,8 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. 

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások számának növekedését a fővárosban 99,3 százalékos növekedéssel megduplázódó lakásépítési kedv okozta - a KSH legfrissebb statisztikája szerint. Figyelmeztető jel ugyanakkor, hogy az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma a fővároson kívül, a többi településkategóriában stagnál vagy enyhén csökken: a megyei jogú városokban 1,0 százalékkal több, az egyéb városokban 7,3, a községekben pedig 2,0 százalékkal kevesebb lakás kapott engedélyt, mint az előző év azonos időszakában. Az árképzésben az energiahatékonysági tényező szerepe felértékelődött, kétfelé billent el az árazás: a kevésbé vagy egyáltalán nem energiahatékony épületek ára zuhan, az A vagy B energetikai tanúsítvánnyal rendelkező ingatlanok ára meg stagnál, legfeljebb enyhén emelkedik.

Az Eurostat legutóbbi lakásforgalmi statisztikája, valamint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2022 második negyedévre vonatkozó lakásárindexei alapján is látható, hogy 2022-ben már nem Magyarországon emelkedtek leggyorsabban a lakásárak. Idén a második negyedévben ezen a téren lehagyta Magyarországot Szlovákia, Litvánia, Lettország és Észtország is. A KSH legfrissebb statisztikája alapján idén április és június között még rekordnak számító - éves összevetésben 24 százalékos - áremelkedés történt, ezzel az inflációval korrigált reálértéken nézve vélhetően csúcsra is ért a hazai lakáspiac. A drágulás ütemét tekintve azonban az idei második negyedév már gyengébb volt, mint az első. A használt lakásoknál az árnövekedés a január-márciusi 8,9 százalékról 6,3 százalékra, az újépítésűeknél pedig 6,6 százalékról 3,3 százalékra lassult.

Fotó: Liget Center

Partnereink