Okos ötletekkel tunningolják fel Budapestet

Innováció 2021-05-26

Elindult a Smart Budapest Ötletverseny; a szervezők megvalósításra váró kreatív javaslatokat várnak a városüzemeltetés különböző területein - mondta Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes szerdán, a kezdeményeséről tartott háttérbeszélgetést követően az MTI-nek.

Kerpel-Fronius Gábor, a kezdeményezés fővédnöke elmondta: az "okos város" nem elsősorban technikai "kütyüket" jelent, hanem az alulról jövő kreatív ötletek, innovatív javaslatok felkarolását. A merev, nehézkes hivatali struktúrákon túlnyúló pilot programokra van szükség, ahol ki lehet próbálni külső partnerek ígéretes elképzeléseit. Az innovációhoz rugalmas szervezet szükséges, ezt adja a versenyt lebonyolító Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK).

A főpolgármester-helyettes kifejtette: egy modern város már nem működhet a városlakók bevonása, az alulról induló kezdeményezések hasznosítása nélkül. Ennek a részvételiségnek az egyik példája a részvételi költségvetés, ahol a városlakók által fontosnak tartott fejlesztések valósulhatnak meg. Idén erre összesen egy milliárd forintot költ a fővárosi önkormányzat. De a részvételiség eszköze a közösségi gyűlés, vagy a polgári kezdeményezés. Ezek a lehetőségek elsősorban a "keresleti oldalhoz" tartoznak, a városlakók igényeinek a felmérését segítik, ugyanakkor a BVK által meghirdetett Smart Budapest Ötletverseny a kínálati oldalt, a felmerülő ötletek hasznosulását támogatja - magyarázta Kerpel-Fronius Gábor.

Ilyés Márton, a BVK elnöke, a verseny főszervezője az MTI érdeklődésére elmondta: június 30-ig várják magánszemélyek, cégek javaslatait, melyeket letesztelnek és a legjobbakat megvalósítják. Kidolgozott projektekkel és ötletekkel is lehet jelentkezni hat kategóriában: mobilitás, környezetbarát energetika, városi környezet, társadalmi partnerség, fenntartható gazdaság, turizmus. Első körben a felvetés elvi megvalósíthatóságát, minőségét vizsgálják, majd a megvalósíthatóság konkrét feltételeit. 

Várhatóan kategóriánként 2-3 ötlet megvalósítására lesz lehetőség, de ettől el lehet térni, ha a javaslatok kidolgozottsága ezt indokolja, a legfontosabb a minőség. A győztes ötletgazdákkal együttműködési szerződést köt a városháza vagy egy önkormányzati cég, attól függően, hogy a város egészét, vagy valamelyik speciális funkcióját, részterületét érinti az innováció. A BVK nemcsak forrásokat, de mentorálást is nyújt a sikeres jelentkezőknek. A nyertesek kaphatnak pénzdíj, és másféle támogatás nyerhető, például infrastruktúra, vagy akár szabad terek használata. Már több piaci szereplő is ajánlott fel különdíjat - ismertette a szakember.

A milliós nagyvárosban rengeteg erőforrás, ötlet, információ termelődik. A kezdeményezők célja, hogy ezek értelmesen összekapcsolódhassanak a közösség érdekében. Ilyen lehet például, ha sikerülne felhasználni azt a rengeteg közlekedési információt, ami a modern informatikai eszközök elterjedtségének köszönhetően az itt élőknél keletkezik, vagy megszervezhetnék a légszennyezettségi adatok decentralizált gyűjtését. Az ilyen ötletek megvalósításához többnyire nem is elsősorban a pénz hiányzik - mondta a BVK elnöke.

A tervek szerint évről évre meghirdetik az ötletversenyt, a távlati cél pedig az, hogy folyamatossá váljon a városlakók, cégek és városvezetés együttgondolkodása, hasznosuljanak az alulról induló jó kezdeményezések - mondta Ilyés Márton. Az ötletversenyről részletes információk találhatók a bvk.hu/smart-budapest oldalon.

Fotó: Getty Images 

Partnereink