Előtte-utána: a bal oldali képen egy városi út szélén autók parkolnak, alig van zöld meg szabad hely a gyalogosoknak, a jobb oldali képen ellenben a gyalogosok győztek az autósok rovására, boldog, kisimult arcú emberek kávéznak, gyermekek sétálnak szülők kezébe kapaszkodva, burjánzik sok-sok zöld, és még a nap is kisütött. Mindegyikünk találkozott már hasonló képpárokkal a közösségi médiában, nagyon röviden ez a taktikai urbanizmus (TU). Most viszont részletesebben is bemutatjuk, előbb egy izgalmas kanadai példával, majd egy hazai mini körképpel.
A taktikai urbanizmus (vagy taktikai városfejlesztés) gyorsan, könnyen és sok érdekelt fél bevonásával megvalósított kísérlet egy jól meghatározott városi térben. Sokszor csak átmeneti, mégis a hosszabb távú változás igénye mozgatja. Lényegében laborként működik, a kísérletnek pedig logikusan két kimenetele lehetséges: működik vagy nem.
Ha nem, akkor nincs túl nagy vesztenivaló, az ideiglenes installáció hipp-hopp elbontható, a tanulságok levonhatóak, ilyen formában ez is befolyásolhatja a városfejlesztést. Ha viszont működik, az akár példát is jelenthet a város (sőt más városok) további fejlesztéseihez. Vannak városok, ahol anyagi forrás híján a taktikai urbanizmussal lehet változásokat elérni, mert olcsó és gyors módszer, és persze akad olyan is, ahol ezt is profin, többéves program keretében gondolják végig, és több lépcsőben valósítják meg.
Egy kis színes a tengerentúlról
Úgyis mint végcélt vagy ideált érdemes megismerni egy jelenleg is zajló kísérletet, a kanadai Montreal latin negyedében megvalósult fejlesztést, amelyet két építészcsapat, a LAAB Collective és a Signature Design Communication jegyez. Ez az Agora Maximus, ami már a taktikai urbanizmus határait feszegeti, amennyiben rendkívül tartós, integrált, sűrűn beültetett modulok képezik az alapját, és hároméves ciklusban valósul meg, 2022-től 2024-ig – azaz nevezhetjük akár stratégiai urbanizmusnak is.
Az építészek egy erőteljes, élénk átmeneti utcaképet terveztek, ami erősíti a latin negyed – a várost alapító francia intézmények helyszíne – történelmi szerepét. Ezenkívül játékosságot és életörömet csempész a híres Saint-Denis utcába. A klasszikus városi utcából egy befogadó városi teret csináltak a nyári fesztiválok idejére, ennek érdekében gyalogosbaráttá alakították az utcát, mini teraszokkal és kilátókkal, hogy a helyiek és a látogatók élvezhessék a forgatagot. Az átalakítás neve a latin kultúra két klasszikusa, az Agora és a Circus Maximus összeadásából származik; lényegében egy lineáris színpaddá alakították át az utcát, modern, rugalmasan áthelyezhető, pixelszerű ülőkék és tárolók segítségével, sok-sok színnel.
Ahogy említettük, az installáció többlépcsős kísérlet: 2022 nyarán a St. Sulpice könyvtár előtt jelent meg, de 2023-ban és jövőre végighúzódik majd a hosszú St. Denis utcán. A pixelmodulok a Quartier Latin kulturális intézményeinek fő lépcsőházaira utalnak, befogadnak sok zöldet, maguk is a fesztiválok részévé válnak, de pihenőhellyé is a megfáradt nézelődőknek. Átgondolták a színkódokat is: a szürke illik az épített környezethez, a fehér a modernitást képviseli, a narancs kikacsintás az útburkolati jelek vizuális kódjára.
Az egyes modulokat pixelmintákból álló street art grafikák kötik össze az utca teljes hosszában, de nemcsak ez szórakoztatja a gyalogosokat, hanem a nagyobb üzletek kirakatainak vizuális-grafikus díszítése is. A modulok acélból és fából készültek, öt különböző magasságban, úgy, hogy a következő két szezonban is használhatóak maradjanak – de akár teljesen más variációban, mint a galéria ábrái mutatják.
Vissza Budapestre, milánói átszállással
Itthon a KÉK-ben (Kortárs Építészeti Központ) tavaly év végén a milánói köztérfejlesztési program (Piazze Aperte, azaz Nyitott Terek) részleteit mutatta be Demetrio Scopelliti és Stefano Ragazzo, a programot a milánói önkormányzat számára kidolgozó Agenzia Mobilità Ambiente Territorio szakértői. Az előadáson rengeteg konkrét példát mutattak be képeken, és beszéltek is róla.
A nagy tanulságok egyike az volt, hogy a legtöbb projekt simán lehet tartós, ugyanis a kezdeményezések döntő többsége (legfeljebb minimális módosítással) bevált – annak ellenére is, hogy az érintettek egy része kezdetben hevesen tiltakozott ellene. Akadt boltos, aki a forgalmát féltette, akadtak lakók, akik a megszokott környezetüket, akadtak szülők, akik a gyermekeiket óvták volna a félig-meddig játszótérré alakított köztéren. De az esetek mintegy 90%-ában teljesen felesleges volt az aggodalom.
Más tanulság is akadt azonban: az átalakításoknak van egy tipikus mintázata, amit érdemes szem előtt tartania annak, aki ilyesmire adná a fejét. Jellemzően az iskolák előtti területek, illetve a nem térként funkcionáló, de szellős városi teresedések alkalmasak az átalakításra. Tipikus megoldás lehet egy veszélyes, gyakori baleseteket előidéző kereszteződés átalakítása úgy, hogy az autós forgalmat kitolják a tér egy szűkebb részére, és új, egységes teret nyernek például az iskola bejárata előtt.
Ehhez képest már csak hab a tortán, amikor még látványos, színes jeleket is festenek az aszfaltra. Sok esetben a körforgalom logikájára átszervezett (noha nem szükségképpen kör formájú) autós közlekedés a megoldás, amivel szintén egyszerűsíthető a forgalmi rend. További, talán nem kevésbé lényeges tanulság, hogy az átalakított tereket a felnőttek is élvezték, az apukák ugyanúgy beálltak tengózni és pingpongozni, mint a gyermekeik – jóllehet a pingpongasztalok a szűkebb területeken veszélyesnek bizonyultak, így ott azokat idővel elbontották.
Újra itthon
Budapesten sokszor kisebb léptékben jelenik meg a taktikai várostervezés: rengeteg apró közösségi kert jött létre az elmúlt években, csak tavaly számos tűzfalra került profi falfestés, a Fővárosi Önkormányzat pedig a közösségi költségvetésből valósít meg civil ötleteket. Az utóbbiak közt a tipikus igények (zöldfelületek, köztéri vécék, kerékpáros- és gyalogosbarát közlekedés) mellett olyanokat is találunk, mint a „Legyenek közérthetőek a hivatali levelek, dokumentumok” vagy a „Legális graffitifal létrehozása”, melyek mindegyike nyert a szavazáson, így most „megvalósítás alatt áll”.
Nagyobb léptékre jó példa a közelmúltból a Valyo (Város és Folyó Egyesület) beavatkozása, a budai alsó rakpart átmeneti átalakítása. Kihasználva a Lánchíd felújítása miatti kényszerű autómentességet, a Halász utca és a Döbrentei tér közötti másfél kilométeres szakaszt padok, növények, szobrok és legfőképp emberek foglalták el. Helyzetéből adódóan a „Budai__Alsó” projekt csak ideiglenes lehetett, akárcsak korábban a Szabadság híd, illetve a pesti oldal id. Antall József rakparti szakaszának átalakítása.
A lényeg azonban nem ez: a projekt emlékeztette a város lakóit és vezetőit is, hogy a terek funkciói a mostaninál sokkal rugalmasabban is alakíthatóak, akár a nyári szezonra, akár egy-egy hétvégére is élhetőbbé tehető a város. A Budai__Alsó esetében a szakasz tömegközlekedéssel átjárható maradt, lebontották a szalagkorlátot, hogy az emberek kiülhessenek a Duna-part lépcsőjére, az elbontott szalagkorlátokat máshol ülőfelületként vagy asztalként/pultként alkalmazták, a fás szakaszra homokozó és óriásnapágy került, a famentesen árnyékos területeket hoztak létre. Bekerültek dézsás növények, mozgatható piknikasztalok, óriásnapágyak, aszfaltfestések, grillezők és kortárs művészek tematikus szobrai is.
Ahogy a fenti példákból látszik, alapvetően egyszerű ötletekről van szó. A hangsúly sokkal inkább azon van tehát, hogy akarunk-e változásokat a közterületeken, és meg tudunk-e egymással egyezni arról, hogy milyeneket. Mert az nem kérdés, hogy a taktikai urbanizmus színesebbé, élhetőbbé és emberibbé teheti a városainkat.
A cikk az Ingatlan Évkönyv legújabb, 2023-as kiadványában található.
