Idén is versenyben az év legjobb épületei és tervei

Iroda 2020-10-22

Eldőlt, hogy kik a Média Építészeti Díja 2020 verseny finalistái, illetve mely építészeti alkotásokra adhatja le a közönség a voksát. Családi házak, buszpályaudvar és komplett településközpont is versenyben van az év legjobb épületének járó díjért, a tervek között pedig öt diplomamunka mérkőzik meg egymással. A közönségszavazáson a publikum is véleményt nyilváníthat a kérdésben, hogy melyek az év legjobb építészeti munkái.

Idén 16. alkalommal rendezi meg az Építészfórum a Média Építészeti Díja versenyt és gálaeseményt, amelynek célja, hogy a magyar építészet legjavával ismertesse meg az építészet iránt érdeklődők tág körét. A megmérettetésre az Építészfórum felületén publikált munkákkal, 2020. szeptember 15-ig lehetett pályázni. Összesen 59 épületet, 84 tervet és 22 környezeti alkotást neveztek a díjra. A verseny – a szokásoknak megfelelően – kétfordulós: elsőként egy négyfős nemzetközi zsűri válogatott, második körben a továbbjutott finalisták prezentálnak egy élő, online közvetített gálaműsor keretében a média zsűri előtt, akik végül eldöntik, hogy melyek voltak a 2020-as év legjobb építészeti alkotásai.

Az előzsűri elnöke idén is egy nemzetközi szaktekintély, Indira van’t Klooster (Hollandia), az ARCAM, az Amszterdami Építészeti Központ vezetője volt, aki már nagy rutinnal és ismerettel rendelkezik nemcsak az európai, de a magyar építészeti szcénáról is. A zsűri munkájában a nemzetközi szakmai kontextust Brendan Cormier urbanista, kurátor, szakíró (Kanada/Egyesült Királyság) képviselte, a régióból Ștefan Ghenciulescu (Románia), a Zeppelin című lap szerkesztője, magyar részről Nagy Csaba, az ARCHIKON Architects vezető tervezője vett részt. 

„Reméljük, hogy a döntéssel olyan munkákat sikerült kiválasztanunk, amelyek optimizmust és örömet adnak a nézőknek, amelyekben megmutatkozik az alkotók kimagasló szakmai tudása, empátiája és kreativitása, illetve visszaolvasható az a szándék, hogy az építészet által a társadalom fejlődik, az épített környezet jobb hellyé válik. A szakmai zsűri abban bízik, hogy ezeket az értékeket és a kiválasztásra került inspiráló építészeti alkotásokat a média zsűri tagjai majd sikeresen továbbítják saját médiumukon keresztül az érdeklődők széles köréhez” – üzente a zsűri elnöke, Indira van’t Klooster.

A közönségszavazáson résztvevő alkotások 

Az előzsűri kategóriánként 10-10-10 pályaművet választott ki, amelyek részt vesznek az Építészfórum felületén indított közönségszavazáson. A verseny két hagyományos kategóriája, az Épület és a Terv mellett a 2020-as mezőny újdonsága, hogy a szerkesztőség létrehozott egy új közönségdíj kategóriát Épített környezet név alatt az ideiglenes építmények, installációk, kiállítások, belsőépítészeti munkák, közterek, tájépítészeti vagy közösségi alkotás során létrejött téralakítások számára.

A közönségszavazás 2020. október 22-én 17:00-kor indul az Építészfórum felületén, közvetlenül ezen a linken. A munkákra 2020. november 15. éjfélig lehet leadni a szavazatokat. A Közönségdíjakat az online közvetített Média Építészeti Díja gálaestjén, 2020. november 21-én adják át a szervezők. 

A Média Építészeti Díja finalistái

Az előzsűri kiválasztotta a Terv és az Épület kategória legjobb 5-5 alkotását. Ők a MÉD finalistái: alkotóik 2020. november 21-én az online közvetített zsűrizésen tartanak személyes prezentációt. Itt dönt a média zsűri a MÉD 2020 nyerteseiről. 

Épület kategória finalistái

Családi ház Cserépfalván – Arkt Építész Stúdió / Fábián Gábor, Fajcsák Dénes    

Gyermely új településközpontja – Gereben Marián Építészek / Gereben Péter, Marián Balázs       

Családi ház Üllőn – Konkrét Stúdió / Sónicz Péter Balogh Csaba, Deigner Ágnes, Sirokai Levente, Tatár Gönczi Orsolya           

SA43 társasház – Szelecsényi Balázs, Numbernow / Varga Noémi          

Buszmegálló Budaörsön – Intramuros / Dobos Botond, Kurucz Olívia    

Terv kategória finalistái

ELDORADO – Tasnádi Gergely, MOME Építészeti Intézet     

TECH-Blokk – Fodor Zsófia, MOME Építészeti Intézet              

Gyógyteagazdaság bővítse – Anschau Péter, BME Építészmérnöki Kar, Középülettervezési Tanszék 

Táj-Restaurációs Központ – Szántó Hunor, BME Építészmérnöki Kar, Középülettervezési Tanszék

Theatroforum, Moszkva – Szegál Anna Laura, Royal College of Art, London

A Média Építészeti Díja idén a pandémia miatt online közvetítéssel nézhető majd. Az esemény az Építészfórum felületén regisztráció nélkül lesz követhető.

Média zsűri 2020

Zubreczki Dávid kultúrblogger, építészeti szakíró, a zsűri elnöke

Bagi László újságíró, művészettörténész, a Forbes magazin szerkesztője

Földes András újságíró, a Telex munkatársa

Géczi Nóra építész-belsőépítész, egyetemi docens

Oltai Kata művészettörténész, kurátor, a FERI projektgaléria vezetője

Wesselényi-Garai Andor építész, építészelméleti szakember, egyetemi tanár

Fotó: Gyermely településközpont épületei - építész: Gereben Marián Építészek - Gereben Péter, Marián Balázs - fotó: Danyi Balázs

Partnereink