Átadták az „Év Lakberendezője 2019” díjait

A bál hivatalos programjának nyitányaként Ács Erzsébet, a Szövetség elnöke röviden visszatekintett az elmúlt negyed évszázadra, felidézve a lakberendezői hivatás hazai történetét, majd a Szövetség jelen levő alapító tagjainak – Feuertag Ottó, Europa Design, Molnár Judit, lakberendező, Kővári Judit, Junior Art Center, Berényi János, SzépLak – emlékérmet adott át

Ezt követően került sor az „Év Lakberendezője 2019” pályázat díjátadójára. Az Év Lakberendezője pályázat a szakma legrangosabb megmérettetése, amelyre több kategóriában lehetett pályázni minden, a lakberendezői tevékenységhez tartozó, megvalósított munkával vagy tervvel.

A jubileumi pályázatra kiemelkedően sok és igényes pályázat érkezett, amelyből az öt tagú zsűri választotta ki a nyerteseket. A szakmai zsűri tagjai voltak: dr. Bálint Imre Ybl díjas építész, Szenes István Ybl díjas belsőépítész, dr. Slézia József művészettörténész, Ebedli Gyula belsőépítész és Pozsonyi József belsőépítész.

A pályázat díjazottjai:

Év Lakberendezője 2019: SALLAK ANDREA

Év Pályakezdő lakberendezője 2019: CSOMOR LÁSZLÓ LEVENTE

Év Lakberendező Teamje 2019: ZESTILO BELSŐÉPÍTÉSZ STÚDIÓ: ZÁMBÓ TÍMEA, TÓTH-VINCZE MARTINA ÉS SZILVÁS ZSÓFIA

Év Lakberendezője 2019, Szakmai különdíj: ZÁMBÓ TÍMEA

Év Pályakezdő lakberendezője 2019, Szakmai különdíj: CORNIDES VIKTÓRIA

A közönségszavazás eredménye:

Év lakberendezője 2019 Közönségdíjasa: MUNIÁN TÍMEA

Év pályakezdő lakberendezője 2019 Közönségdíjasa: CORNIDES VIKTÓRIA

Év lakberendezője team 2019 Közönségdíjasa: CSOMOR LÁSZLÓ LEVENTE ÉS MIHÁLYDEÁK KRISZTINA

Az „Év Lakberendezője 2019” pályázat mindhárom kategóriájának nyertesei fődíjként kétnapos szakmai utat nyertek a 2020. évi „i Saloni” – Milánói Bútorkiállítás és Vásárra, valamint a Szövetség egy éves teljes jogú LOSZ tagságot ajánlott fel részükre. Két kategóriában szakmai különdíjat is átadtak, illetve számos cég ajánlott fel nyereményeket a pályázók részére.

„A 2020-as év egy mérföldkő a Szövetség életében, hiszen 25 éves jubileumi évfordulót ünneplünk, amely egyúttal a magyar lakberendezés születésének 25. évfordulója. Az elmúlt években megnőtt a kereslet a lakberendezés iránt, ennek nyomán születtek meg azok a különleges munkák, melyeket viszontláthatunk a szakmai lapokban, kiadványokban. A pályaválasztók körében is egyre népszerűbb a lakberendező szakma, sok fiatal és pályamódosító választja ezt a szép, és kihívásokkal teli hivatást, ehhez szeretnénk a jövőben is minden eszközünkkel segítséget nyújtani” – mondta el Ács Erzsébet, a Lakberendezők Országos Szövetségének elnöke a Tervezők Bálja alkalmából.

„Az immár 17. egymást követő évben kiírt „Év Lakberendezője” pályázatunk egy szakmai nívódíj, mely az évek alatt többször változott, átalakult, követve az új kihívásokat, piaci trendeket és a megváltozott igényeket. Úgy véljük, hogy pályázatunk a pályakezdők részére egy szakmai megmérettetés, a szakmát gyakorló tervezőknek pedig visszaigazolás és elismerés, amelyre számos magas színvonalú és kreatív munka érkezett.” – tette hozzá a díjátadó ünnepség kapcsán Kővári Judit, a Szövetség elnökségi tagja.