Faházból a Duna Towerbe, ahol az irodából páratlan panoráma nyílik

Digitális HR szolgáltató cégként számos iparágra van már rálátásuk. A kezdetekkor még nem volt irodájuk, egy vidéki ház erdőre néző szobájában születtek meg az első ötletek arról, hogyan fordítsák át a korábbi munkatapasztalataikat saját vállalkozásba. „Csak előre lehet menekülni” – tartja Dohos Ágnes és Illés József, az IDBC Creative Solutions két ügyvezetője. És valóban: a mindennapokban, a munkában és a vállalkozásban is csak előre érdemes tekinteni. Merész terveiknél csak a lelkesedésük volt nagyobb, ezt a családi projektet pedig immár nemzetközi céggé növelték. Dohos Ágnessel és Kleb Mátéval, az IDBC Digital Content Designerével beszélgettünk a Duna Towerben található irodájuk kialakításáról, illetve általában a céges vízióról és mérföldkövekről.

Honnan indult az IDBC?

Dohos Ágnes: A banki szférában töltött vezetői tapasztalataink, majd az üzleti tanácsadói hátterünk alapján szinte egyenes út vezetett a cégalapításhoz. Először egy kétszemélyes Kft.-ben dolgoztunk, ami olyan rohamtempóban növekedett, hogy minden megtekintett iroda kicsinek bizonyult, mire a belakásra került volna a sor. A szolgáltatások sorának bővülését, üzletágak differenciálódását egy 250 főre duzzadt szakértői gárda követte, az elmúlt 10 év fejlődését pedig ennek a csapatnak a közösségi ereje hajtotta.

Milyen megjelenő igényekre adott választ a Duna Towerbe költözés?

Kleb Máté: Az IDBC folyamatos létszámnövekedése, a telefonos, videós és személyes interjúztatási szokások, illetve a modernizáció igényeire való reakció közös erővel formálta meg a projektet. Több elkülönülő térre, tárgyalóra volt szükség, de emellett a cég szellemiségének fejlődése, a közel 10 éves együttműködés, csapatmunka és szakmai siker is ebben a fizikai térben manifesztálódott. Az R70 Irodaházban 2016 óta laktunk, majd a felmerülő igényeket meghallgatva a bérleti szerződés 2023 márciusi lejárásával, 2022 második felében új lehetőségek után néztünk.

Mi volt az a pillanat, amikor tudtátok, hogy ez a helyszín lesz az igazi?

Kleb Máté: A helyszínbejárások során egyetlen iroda tűnt ki a projektet vezetők szemében, akik első látásra beleszerettek a Duna Tower 13. emeletébe. A Margit-szigetre és Budapest szívére néző festői panorámát megpillantva látott napvilágot az anekdota, miszerint Józsi már évekkel ezelőtt ugyanitt, egy tanácsadó cég látogatásakor az akkori főnök bőrfotelének látványától inspirálva elhatározta, hogy egyszer a saját cégében neki is ilyen irodája lesz. Nos, évekkel később végül most ugyanabból az irodából néz ki minden nap a városra, ahogy vele együtt minden kolléga is.

Hogyan zajlott a költözés projekt?

Kleb Máté: A helyszín tehát nem volt kérdés, Ági a kiválasztás után a szerződéses egyeztetéseket és tervezést menedzselte, Józsi pedig az első véleményező szerepét élvezhette. Én pedig az IDBC Digital Content Designereként a projektmenedzsmentért és a mindennapi operatív feladatokért feleltem a költözés során. Mint minden történetben, akadályok itt is színesítették az eseményeket, bizonytalanság, nyomasztó határidők és újra tervezések okoztak izgalmakat. A kivitelezés sikeresen elkészült a megadott határidőre és végül 2023. júliusában egy hét alatt teljesen beköltözünk a 800 négyzetméteres irodaszintre.

Hogyan néz ki az iroda?

Kleb Máté: Az iroda egyedi atmoszféráját a Duna-part varázslatos színei ihlették, melyeket az IDBC vizuális identitásának elemeivel ötvöztünk. A zöld, kék és narancs árnyalatai harmóniában olvadnak össze, miközben a lekerekített vonalvezetésű geometriai formák játékosan reflektálnak a cég logójára. Ezek az elemek térbeli megjelenítésként is érvényesülnek, legyen szó akusztikai falpanelekről, beépített bútorokról vagy mennyezeti díszítésekről, mindegyik gazdag textúrával és aprólékos részletekkel kiemelve.

A belső tér kialakításában a természetesség és az organikus formák dominálnak, melyeket természetes anyagok és élő növények egészítenek ki, ezáltal egy modern, mégis meghitt munkakörnyezetet teremtve. A Value4Real belsőépítészeti koncepciója alapján a cég munkatársai is aktívan részt vettek az anyagok és színkombinációk kiválasztásában, így alakítva ki egy olyan teret, amely mindenki számára inspiráló és kényelmes.

Belépve az irodába, azonnal egy lenyűgöző, karakteres tér fogad, amely magában hordozza az IDBC alapvető értékeit és filozófiáját. A természetes anyagok és a vidám színek együttese otthonos hangulatot áraszt, mintha csak a saját nappalinkba lépnénk be. Ez a környezet nem csupán az iroda designjának lényegét tükrözi, hanem egy olyan helyet is teremt, ahol öröm dolgozni.

Milyen értékek kísértek titeket végig a nagy mérföldköveken?

Dohos Ágnes: Az cég útja során három alapvető érték vezérelte munkánkat és döntéseinket minden nagy momentumnál: az innováció, az ügyfélközpontúság és a szenvedélyesség. Ezek az értékek nem csupán jelen voltak a kezdetektől fogva, de folyamatosan formálták és irányították tevékenységünket. Az innováció a folyamatos fejlődés és megújulás iránti elkötelezettségünket tükrözi, az ügyfélközpontúság pedig azt a szemléletet, hogy minden döntésünk középpontjában az ügyfeleink igényei állnak.

A szenvedélyesség pedig az a hajtóerő, amely lehetővé teszi számunkra, hogy minden projektet a lehető legmagasabb színvonalon valósítsunk meg, és hogy azok ne csak hatékonyak, hanem inspirálóak is legyenek. Ezek az értékek alkotják cégünk DNS-ét, és biztosítják, hogy minden lépésünkkel hozzájáruljunk ügyfeleink és a munkatársaink elégedettségéhez.

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Dohos Ágnes: Idén ünnepeljük a cég 10. születésnapját, és ezzel egybekötve nemzetközi terjeszkedésbe is kezdtünk. Büszkén jelentjük be, hogy új nemzetközi lehetőségek felé nyitunk Lengyelországban és Németországban, később pedig további országokban, ezzel is erősítve globális jelenlétünket. Ez a lépés nem csupán új piacokra való belépést jelent számunkra, hanem lehetőséget ad arra is, hogy innovatív ötleteinket és ügyfélközpontú megoldásainkat egy szélesebb nemzetközi közönség előtt is bemutassuk.

Emellett, a bővülés és növekedés jegyében további terveink között szerepel a szolgáltatásaink kibővítése, a csapatunk erősítése és a munkakörnyezetünk fejlesztése, hogy továbbra is a legmagasabb színvonalat nyújthassuk ügyfeleinknek. A jövő iránti elkötelezettségünk és a folyamatos fejlődésre való törekvésünk vezérli cégünket a következő évtizedben is.