Ikonikus irodaházak Budapest szívében. Menő irodák a pesti belvárosban

A nyugati nagyvárosokban kiépült klasszikus belvárosi üzleti negyed (central business district) Budapesten a pesti Belváros, azaz az V. kerület, azonban itt elszórva épültek irodaházak, tehát összefüggő irodanegyedről nem beszélhetünk. Többnyire három típust találhatunk az alpiacon: egyrészt  régebbi paloták, műemlék jellegű cégközpontok alakultak át irodaházakká, másrészt még a rendszerváltás előtt felhúzott ingatlanokban is jelentős az irodaállomány, harmadrészt pedig 1990 után épültek kereskedelmi ingatlanok.

A válság után ismét fellendülő ingatlanpiac azonban új követelményekkel szembesítette a fejlesztőket, így ma már csak a zöld és a dolgozók jóllétét előtérbe helyező beruházások érhetnek el sikert. A versenyképesség növelése érdekében a belvárosban található, régebbi irodaházakat esztétikai és műszaki szempontból folyamatosan korszerűsítik, ellenben új épületeket – értelemszerűen a telekhiány miatt – ritkán fejlesztenek. Az új beruházások terepe ezért a műemlék jellegű paloták, ahol a teljes átalakítás és a belső térszerkezetek újjászabása után már ki tudják elégíteni a 21. század irodaigényeit. A belváros természetesen infrastruktúra és közlekedés terén a legjobb mutatókkal rendelkezik, átszelik a metróvonalak, az utcai kiskereskedelem dominál, de számos szórakozási lehetőség is elérhető.

Ikonikus épületek

A modern budapesti irodapiac kialakulását 1991-re teszik, amikor a Skanska megépítette a főváros első emblematikus „A” kategóriás irodaházát, az East-West Business Centert az Astoriánál a belvárosi alpiac határán. A rendszerváltás hajnalán rácsodálkozhattunk az épület oldalában futó panorámaliftre, és a modern kereskedelmi építészet egyik első hazai úttörőjére. Az épület azóta is népszerű, ráadásul a 23 ezer m2-es irodaház 2008-ban jelentős átalakításon ment keresztül, 2015 végén pedig az Erste Ingatlan vásárolta meg.

Már az East-West Business Center kivitelezésekor tervezték, hogy a Szabadság tér sarkán egy impozáns üzletközpontot építenek meg, amelyet végül Finta József tervei alapján 1996-ban adtak át Bank Center néven. A hatalmas átriummal büszkélkedhető épület homlokzati kialakítása hasonlít a klasszikus nyugati irodatornyokhoz, és még ma sem vesztett fényéből, vagyis immár 20 éve fogadja a bérlőket. Az 50 ezer m2-es irodaház átriuma nagyobb területet fed le, mint a most megújulás alatt álló Párisi Udvar.

A 9000 m2-es City Center a rendszerváltás hajnalán épült 1989-ben, amely fantasztikus lokációjának is köszönheti az elismertségét, hiszen az Erzsébet tér sarkán, a Bajcsy-Zsilinszky és az Andrássy út kereszteződésében helyezkedik el. Mivel csaknem harminc éves lesz, ezért tulajdonosa, az S IMMO folyamatosan korszerűsíti. Az elmúlt években újjávarázsolta a homlokzatot, a bejárati portált, a recepciót és a lobbyt, miközben több műszaki fejlesztést is végrehajtottak.

A Roosevelt irodaház közösségi tereinek (lobby, recepció) teljes átalakulása, valamint az irodasztenderdek újradefiniálása 2016-ban fiatalos identitással ruházta fel az eredetileg 1980-ban épült és 2006-ban strukturálisan újragondolt épületet. A GLL így jelentősen növelte az épület versenyképességét, amely a Lánchíd előterében helyezkedik el, vagyis mind megközelíthetőség, mind látványvilág tekintetében kiváló adottságokkal rendelkezik. A 29 ezer m2-es irodaház 2017-ben Az Év Irodája versenyen elnyerte Az Év Irodaháza Bérlői Díjat.

Klasszikus pesti paloták

A századfordulós aranykor néhány remekműve is az irodapiacot gazdagítja, és értelemszerűen Lipótváros tele van csodás épületekkel. A Szabadság téren található 1901-ben átadott Freedom Palace 2010-ben alakult irodaházzá, beépítették a tetőteret, a belső udvart üvegtetővel fedték be. A belső alaprajzi elrendezéseket is újrastrukturálták, hogy alkalmasak legyenek irodai munkára. Az épület 2011-ben az Aluta Nívódíjat és a XIII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton a Budapesti Építész Kamara különdíját nyerte el.

A Vörösmarty téren elhelyezkedő 3300 m2-es Medimpex Palota műemlék épületet 1996-ben alakították át irodaházzá. Maga az ingatlan 1928-ban épült, és megjelenésében nagyszerűen illeszkedik a tér eklektikus, romantikus stílusához. 2013-ra átalakult a belső térszerkezet a modern bérlői igények szerint, nem sokkal később megújult a recepció is, amely megjelenésében harmonizál a bejárati tér eredeti anyagaival, stílusával, a nyitható üvegfal beépítésével pedig komfortosabb lett az épület főbejárati előtere.

A 13 ezer m2-es Akadémia Business Center az MTA közelében jelentős múltra tekint vissza, hiszen az 1860-as években épült az Első Dunagőzhajózási Társaság központi irodájaként. 2014-ben felújítási munkák zajlottak, mert a Raiffeisen Bank jelentős területeket adott vissza, így az épületet vonzóbbá és kényelmesebbé kellett alakítani más bérlők részére is. A dunai panorámával rendelkező elegáns épület fogadó területét megnyitották a folyó irányába, hiszen korábban az Akadémia utcában lehetett bejutni az ingatlanba.

A Fashion Streeten – a Kempinski és Le Meridien szállodák szomszédságában – található 1903-ban épült Deák Palotát 2003-2004-ben újították fel korhű módon. Az 5300 m2-es neobarokk épületet gondosan helyreállították, a teljesen elpusztított homlokzatot korabeli fényképek alapján építették újjá. A bővítés a felső szinteken főleg üvegből valósult meg, míg a pinceszinten megtalálták a középkori városfal egy darabját, így három különböző korszak izgalmas kölcsönhatásban áll egymással.

Az Eiffel Palace két alpiac határán helyezkedik el a Nyugati tér sarkán. Az épület története 1893-94-ban kezdődött, amikor elkészült a Pesti Hírlap szerkesztősége, kiadóhivatala és nyomdája. Az elhanyagolt épület homlokzata 2013-ban a Horizon Development beruházása során visszanyerte eredeti arculatát. A 14 ezer m2 bérbeadható térrel rendelkező épület az első olyan irodafejlesztés Közép-Kelet Európában, amely mind a BREEAM, mind a LEED minősítési rendszer kritériumainak megfelel.

A Horizon Development fejlesztésében a Vörösmarty téren található neoklasszicista palota Váci 1 néven 2016 tavaszára teljesen megújult. A 13.750 m2-es, 1911 és 1915 között épült gyöngyszem hosszú ideig a Pesti Hazai Első Takarékpénztár székházaként funkcionált, de 1990 és 2005 között itt működött a Budapesti Értéktőzsde is. A vadonatúj belső terekben a kiskereskedelmi funkció  kiegészült az irodai felhasználással.

Mi épül itt?

Mivel a kerületben a sűrű belvárosi szövet miatt elvétve akad üres telek, ezért a régebbi épületek újjáalakítása növelheti az irodaállományt ezen az alpiacon. Ennek egyik ékes példája a Szabadság téren az 1905-ben átadott Tőzsdepalota. A csaknem ötven évig a Magyar Televízió székházaként funkcionáló épületet gőzerővel alakítja át a Tippin Corporation, amely a történelmi épületekre specializálódott. Az eredeti tervek szerint 2011-ben már bérlők foglalták volna el az irodákat, azonban a válság közbeszólt, de nemsokára elkészülhet végre a beruházás. 27 ezer négyzetméternyi iroda- és 8 ezer m2-nyi kereskedelmi tér jön majd létre.

A Szervita Square 2019-től 14.900 négyzetméteren kínál modern kereskedelmi- és irodatereket, valamint luxus lakóingatlanokat Budapest szívében, a Szervita téren. Még a válság előtt Zaha Hadid világhírű építész tervezett ide egy különleges irodaházat, amelyről már akkor megoszlottak a vélemények. Most a Horizon Development beruházásában az épület különleges formavilágával és lágy homlokzatkontúrjaival két közteret köt majd össze egy passzázzsal. Idén Az Év Irodája versenyen Az Év Tervezett Projektje – Vegyes Funkció kategóriában győzött.

A sorozat részei:

1. Így lett a Váci út a gépgyártás bölcsőjéből irodaparadicsom

2. Ikonikus irodaházak Budapest szívében. Menő irodák a pesti belvárosban

3. Világhírű gyárak romjain épül a budai irodanegyed

4. Pest varázslatos irodavilága: paloták, ikonok és egy vadonatúj városnegyed

5. Körülnéztünk Észak-Buda irodapiacán. Duna-part, hegyvidék, villanegyed

6. Körülnéztünk a Soroksári út és a Hungária Körgyűrű irodapiacán

Kövesse a realista.hu hírportált a FacebookonInstagramonLinkedinen.