Mint arról legutóbbi cikkünkben is megemlékeztünk, egy friss kutatás szerint a tudásalapú gazdaságban dolgozók túlnyomó többsége preferálja a hibrid munkavégzést. Ez erőteljes elmozdulás a távmunka felé úgy, hogy közben persze az irodába is be kell járni.
Az átrendeződés azonban nem járt együtt az irodaházak kiürülésével, hiszen a személyes tapasztalatok alapján a szakértők az irodaterületek csupán 1-2 százalékos csökkentését javasolják. A WHF Research havi felmérései nyomon követik az amerikai irodapiac változásait, amelyben rendszeresen nagyságrendileg 5000 munkavállalót és 500 munkaadót szoktak bevonni, valamint a vezetőkkel mélyinterjúkat is készítenek. Három lényeges elemet emelhetünk ki, amiért az irodaházakra továbbra is szükség lesz.
Nagy a forgalom
Egyrészt a dolgozók kényelmetlenül érzik magukat a sűrűség miatt, így a szellősebb elrendezés egyetlen módja az, ha csökkentik a munkanapokat a helyszínen anélkül, hogy a területet kellene redukálniuk. Ez ugye egyben a nagyteres irodakultusz kritikája is, amely az elmúlt évtizedben hasított, és úgy tűnt, hogy megállíthatatlanul uralni fogja a világot. A sűrűséggel járó kényelmetlenség kiterjed az előcsarnokokra, a konyhákra, az étkezdékre és különösen a liftekre, ami a járvány tapasztalatai miatt jelentős probléma.
Persze kérdés, hogy a pandémia nélkül mi lett volna a sorsa az open office-nak, de azért erős a gyanú, hogy a koronavírus nélkül is kritika alá esett volna. A nagy szolgáltatóközpontokban ugyanis nem titok, hogy jelentős a fluktuáció, a monoton munkát nehéz bírni még akkor is, ha csilli-villi közösségi terek, kantin, bár, zöld terasz satöbbi áll a dolgozók rendelkezésére.
Kvázi hosszú hétvége
A másik fő ok, hogy az épülettulajdonosok ne kapjanak a szívükhöz, bár a finomhangolás javasolt, hogy a legtöbb alkalmazott hétfőn és pénteken szeretne otthonról dolgozni. Ez is egyértelmű, hiszen így szinte meghosszabbítják a hétvégéjüket is, még ha ez csak kvázi lazítás is. Vagyis ez esetben a hibridre való átállás csekély lehetőségeket kínál az irodaterület megtakarítására, hiszen ezek szerint kedd és csütörtök között full ház van, vagy legalábbis nagy a kávégépek és a futógépek forgalma.
Mindenesetre furcsa volna, ha szerdán mondjuk a százfős szervezetből nyolcvanan jelen vannak egy harmadával csökkent irodatérben. Na ez aztán biztos nem office branding, ellenben a vállalati értékek devalválódnának, hiszen a heringparti nem épp a 21. század munkakultúrája. Ráadásul szembesülhettünk azzal az elmúlt években, hogy rendkívül feszített a munkaerőpiac, így jelentős kihívás a vállalatok részére a tehetséges munkavállalók vonzása és megtartása, vagyis sok munkaadó úgy döntött, hogy megfelel a péntekre és hétfőre vonatkozó távmunka-igényeknek.
Attraktív terek, ahol levegőhöz jutunk
Harmadrészben pedig visszautalhatunk az előzőleg már említett munkaerő-hiányra, ennek tükrében is a munkaadók bár átalakítják az irodaterületeket, ez inkább az attraktív közösségi terek kialakítására koncentrál, amelyek ösztönzik a személyes együttműködést, a kreativitást és a villámgyors információáramlást. De ugye a közösségi tér sem egy szűk masszázsszoba, ahol huszan tömörülnek, vagy egy játékszoba biliárddal, hanem szellős, nagy tér, ahol szellemileg és pszichésen is felszabadulhatnak a dolgozók.
Fokozatosan veszít a térből az elszeparált munkaállomás-típus, a nyitott zónák dominálnak, a szellős tárgyalók kerülnek előtérbe, ahol virtuálisan is csatlakozhatnak a résztvevők, és ezzel együtt a multifunkcionális elrendezések hódítanak. Egyre több helyen jelennek meg a jóga- és más wellnesz-területek, amelyek stressz- és technológiamentesek, sok munkaállomást kanapéra cserélnek, a konferenciatermek lassan társalgókká alakulnak, és egyre több helyen szerelnek a falra fehér táblákat, ahol a dolgozók eszmét cserélhetnek.
Végezetül azt se felejtsük el, hogy az irodaházak többnyire a városok frekventált helyszínein találhatók, emlékezzünk: lokáció!, vagyis a közvetlen környezetben számos kulturális-szórakoztató funkció, valamint a jó közlekedési és vásárlási lehetőségek is adottak. Az ember pedig társas lény. Egyelőre.
