A magyar logisztikai parkok megállíthatatlanul bővülnek

A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) az irodapiac után a harmadik negyedévre vonatkozóan közzétette az ipari-logisztikai ingatlanpiaci statisztikákat is. Ellentétben az irodapiaccal itt jelentősebb új állománnyal számolhatunk, hiszen cirka 155 ezer m2-vel nőtt az állomány országosan, még ha markáns is a megrendelésre épült csarnokok nagyságrendje. Emellett az országos üresedési ráta 8,7 százalék alatt maradt, ami szintén jóval kedvezőbb adat, mint azt az irodaházaknál láthatjuk.

A teljes országos modern ipari-logisztikai ingatlanállomány 5,29 millió négyzetmétert tett ki az idei harmadik negyedév végén. A fővárosban és környékén három épülettel, összesen 69 ezer négyzetméterrel bővült az állomány, míg a regionális piacokon egy 18 ezer négyzetméteres kecskeméti és egy 70 ezer négyzetméteres debreceni átadást rögzítettek.

Az üresedési ráta Budapesten 9,6 százalékra emelkedett a harmadik negyedévben, ami 1,1 százalékpontos növekedés az előző negyedévben regisztrált kihasználatlansághoz képest, de a mutató éves összehasonlításban 0,4 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbi üresedési rátához viszonyítva. A negyedév végén összesen 348 ezer négyzetméternyi ipari-logisztikai terület állt üresen Budapesten és környékén. A regionális hazai spekulatív ingatlanállományban 110 ezer négyzetméternyi üres területet rögzítettek, ami 6,6 százalékos kihasználatlanságnak felel meg. Az országos kihasználatlansági mutató jelenleg 8,7 százalék.

A harmadik negyedévben a teljes bérlői kereslet a fővárosban és környékén 110 ezer négyzetmétert tett ki, ami 29 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában regisztrált volumenhez képest. A szerződéshosszabbítások nélküli nettó kereslet pedig 62 ezer négyzetméter volt.

Az idei első három negyedévben az országos teljes kereslet 484 ezer négyzetmétert ért el, ami 11,5 százalékos csökkenés 2023 azonos időszakához képest. A nettó kereslet ebben az időszakban 385 ezer négyzetméter volt, 3 százalékkal nőtt a tavalyi első három negyedévhez viszonyítva. A harmadik negyedévben a fővárosban és környékén az új szerződések 52 százalékkal, míg a szerződéshosszabbítások 43 százalékkal járultak hozzá a teljes kereslethez. A bővülésre vonatkozó szerződések csak 3 százalékot, míg az előbérletek 2 százalékot tettek ki a teljes keresletből.

Budapesten és környékén 19 bérleti szerződést rögzítettek a harmadik negyedévben, a tranzakciók száma 46 százalékkal alacsonyabb volt, mint a 2024 második negyedévében rögzített adat. A tranzakciók közül három mérete haladta meg a 10 ezer négyzetmétert.

Fotó: Getty Images – illusztráció