A Rossmann egy hatalmas logisztikai központot fejleszt

A hazai fennállásának 30. évfordulóját ünneplő drogéria piac felett fejlődődött tavaly, ám 2024-ben sincs megállás: 250. boltjukat ünnepélyes keretek között, az alapító Dirk Rossmann és családja, a társtulajdonos AS Watson Group CEO-ja Malina Ngai, valamint a Rossmann nemzetközi vezetőinek jelenlétében nyitották meg a budapesti Árkádban.

Dirk Rossmann alapító tulajdonos, Malina Ngai az AS Watson Group ügyvezető igazgatója, valamint a Rossmann számos nemzetközi vezetőjének jelenlétében nyitották meg a Rossmann 250. magyarországi üzletét Budapesten az Árkád Bevásárlóközpontban.

Mozgalmas és kivételesen eredményes évet zárt a Rossmann Magyarország: a 30 éves drogéria 2023-ban átlépte a bruttó 170 milliárdos éves forgalmat, mellyel ismét a drogériapiaci átlag feletti növekedést sikerült elérniük. Amellett, hogy az elmúlt évben is folyamatosan növekedtek a piacon, idén sem állnak meg, tavaly év végén jelentették be, hogy 20 milliárdos beruházásba kezdenek jelenlegi székhelyükhöz közel, Üllőn. 2025 végéig egy 28000 négyzetméteres logisztikai központ átadását tervezik, amely egy 4000 négyzetméteres irodával egészül majd ki.

„Hisszük, hogy a tavalyi év sikeréhez nagy mértékben hozzájárult az akciós stratégiánk, mellyel az volt a fő célunk, hogy a vásárlóinkat még kedvezőbb akciós árakkal segíthessük a nehéz inflációs helyzetben. Ezt tesszük 25 éve, és ezt szeretnénk folytatni még legalább 25 évig” – mondta el Flórián László ügyvezető igazgató.

„Az elmúlt 30 évben óriási fejlődésen ment keresztül a vállalat, jelenleg közel 2500 kollégával dolgozunk együtt, most pedig megnyitottuk a 250. üzletünket, ami nélkülük nem jöhetett volna létre. Semmiképp sem tervezünk azonban megállni: idén is további boltnyitásokkal és kampányokkal készülünk egész évben” – tette hozzá Németh Kornél ügyvezető igazgató.

Fotó: Rossmann