Az Amazon visszavonulót fújt, a magyar HelloParks belehúzott

Kereskedelmi 2022-05-18

Magyarországon az ingatlanpiac egyik „mostohagyereke” volt évtizedeken át a logisztika, kevés fejlesztés indult a többi szegmenshez képest, és kevés globális cég osztozott az állomány túlnyomó többségén. De most a válság a logisztikát az egyik slágertermékké tette, sorra húzzák fel az új központokat, az e-kereskedelem nagyot lendített az ipari ingatlanpiacon. Nemrég lépett a piacra a HelloParks, és most bemutatta az első átadott csarnokát Maglódon.

A Futureal-csoport cége, a HelloParks hatalmas lendülettel érkezett a magyar ingatlanpiacra, hiszen az M0 körgyűrű három lokációjában is jelentős területeket vásárolt, ahol nagy volumenben építi a logisztikai csarnokokat. Az első átadott épület a maglódi parkban található, amelyet most sajtóbejárás keretében ismerhettünk meg.

A kiemelkedő expanziót jelzi, hogy a vállalat idén három raktárcsarnok átadását is tervezi, hiszen Fóton júniusban adják át az első 45.000 m2-es épületet, míg a második, 26.000 m2-es City Flex típusú épületet év végén tervezik átadni, sőt, Maglódon szintén készül egy 45 ezer m2-es csarnok. A három fejlesztés értéke meghaladja a 130 millió eurót, miközben mindhárom helyszínen további épületek előkészítése zajlik.

A vállalat logisztikai megaparkjaiban összesen több mint 900 ezer négyzetméternyi ingatlanállományt szeretnének felépíteni, a bérlők számára a referencia pedig az első maglódi épület (MG1), amely megszerezte a BREEAM Excellent minősítést New Construction kategóriában. A fenntarthatóság ma már alapnak számít, elég csak az ESG növekvő szerepére gondolnunk a befektetési piacon, ezért a HelloParks még egy lapáttal rátesz, hiszen a már említett új maglódi (MG3) csarnoknál az Outstanding minősítést szeretné elérni.

Lemaradtunk, most belehúzunk

A logisztikai ingatlanpiacon persze még mindig le vagyunk maradva a régiós riválisainktól, hiszen míg nálunk nagyjából évente 300 ezer négyzetméternyi állomány épül, ez a szám Lengyelországban tízszer nagyobb területet fed le, még ha utóbbi államot nem is érdemes hozzánk hasonlítani.

Ellenben pozitív fejlemény, hogy amíg 2017-ben cirka 2 millió m2-nyi összterülettel számolhattunk Budapest vonzáskörzetében, addig idén már 3 millió m2-vel kalkulálhatunk. Az biztos, hogy a járványnak is köszönhetően a logisztika lett a fejlesztési piac egyik fő slágerterméke, mondta a bejáráson Nemes Rudolf, a HelloParks vezérigazgatója.

Az építőipari költségek emelkedése alapvetően meghatározza a logisztikai beruházásokat is, ellenben a HelloParks nem bérletidíj-emelkedéssel reagált egyelőre, hanem a profitabilitásából vágott vissza. Emellett a korszerű megoldások alacsonyabb üzemeltetési kiadásokat és takarékosabb energiafelhasználást tesznek lehetővé.

Okos megoldások

Olyan okos megoldásokat említhetünk a megaparkban, minthogy a közös területeken okoslámpák világítanak, a tetőkre napelemparkot telepítenek, a gépészeti oldalon is energiahatékony rendszereket alkalmaznak, emellett a beruházó elektromosautó-töltőket is kiépített az épületek előtti parkolókban.

Az egyik legjelentősebb újítás a HelloParks applikációja, amelynek segítségével a bérlők maguk gazdálkodhatnak az energiával. Az alkalmazáson keresztül elérhető a csarnokokba épített épületfelügyeleti rendszer, amelyben a fejlesztők a bérlők számára külön felületet alakítottak ki.

A bérlők az applikáción keresztül hozzáférnek a területeik műszaki adataihoz. így folyamatosan felügyelhetik közüzemi fogyasztásaikat, illetve bármikor módosíthatják fűtési, szellőztetési vagy világítási beállításaikat, időprogramokat hozhatnak létre, vagy éppen ellenőrizhetik, minden villanyt lekapcsolt-e a rendszer – akár az irodából, akár otthonról.

Baljós árnyak globálisan

Globálisan nézve az iparág jövőjét, érdekes fejlemény, hogy amíg az e-kereskedelem felfutása szinte űrsebességbe kapcsolt 2021-ben, idén már a megtorpanás jelei látszanak. Így például beszédes, hogy 2022 első negyedévében az Amazon 3,844 milliárd dolláros nettó veszteséget jelentett be, ami miatt a részvénypiacon is mélyrepülésbe kezdett. A globális piacvezető e-kereskedelmi vállalat ezért a beruházási terveit újragondolja, az expanzióját átértékeli.

Az okok között többet is említhetünk, így a FED nemrég fél százalékkal emelte az alapkamatot, amire nemigen volt példa korábban, az USA a magas inflációt pedig a fogyasztás visszafogásával szeretné csökkenteni. Ezek a tendenciák a globális e-kereskedelmi lendület megtörését is eredményezhetik, illetve a beruházási költségek emelkedése sem ígér sok jót a jövőben. Plusz ne felejtsük el, hogy a pandémia okozta sokk után az emberek szívesen mozdulnak ki otthonról, és ismét benépesítik a plázákat, boltokat, vendéglátóipari egységeket.

Egyelőre azonban Magyarországon a jó minőségű, bérlői szempontok szerint is átgondolt és energiahatékony raktárberuházásra komoly igény mutatkozik, ami a korábbi évek pangásának köszönhetően nem is csoda. A megtekintett maglódi megaparkot egyébként olyan bérlők választották, mint a FoxPost, a Bútor1, a Quehenberger, a Karzol-Trans és az ESDWORK.

Partnereink