Bejártuk az Etele Plazát. Különleges és sokszínű megoldások

Kereskedelmi 2021-10-21

Talán már nem is emlékszünk rá, hogy mikor adtak át újonnan épült bevásárlóközpontot Magyarországon. Ezért is különleges az Etele Plaza megnyitása, amely okos és fenntartható megoldásaival már az új társadalmi igényeknek is megfelel. Ráadásul pandémia idején hatványozottabban nehéz beindítani az üzletmenetet. Most Vámossy István építészmérnök, a bevásárlóközpontot tervező Paulinyi & Partners projektigazgatója és alapító partnere kalauzolta körbe az érdeklődőket.

A Futureal-csoport jó érzékkel lépett be a dél-budai, közelebbről a kelenföldi városnegyed ingatlanpiacára, akárcsak a Corvin Sétány esetében. Persze itt egészen más feltételek és városszerkezeti adottságok között kell érvényesíteni a fejlesztési tevékenységet, de azért Dél-Budán is jelentős a beruházói potenciál. A terület neve Dél-Buda Városközpont, amelyet a vasút oszt ketté, hiszen egyik része már Kelenföldhöz tartozik, másik oldala pedig Őrmező.

A négyes metró átadása rúgta be a környék motorját, hiszen a földalatti akkora népességet tud a helyszínre szállítani, amely megalapozhatja a pláza sikerét is. A Futureal-csoport korábban is mindig hangoztatta, hogy irodaházakat alapvetően metrómegállók mellé érdemes építeni, bevásárlóközpontok esetében még hangsúlyosabban érvényesül ez a szabály. A kelenföldi intermodális csomópont vasúttal, busszal és villamossal is megközelíthető, a magas vásárlóerővel rendelkező budai agglomerációból szintén könnyen elérhető közúton.

Metróval a város bármely pontjáról ide lehet utazni, de Dél-Buda számos negyede is potenciális vásárlóerőt jelent, többek között Kelenföld, Sasad vagy akár Hegyvidék is. A kérdés hosszú távon az, hogy az Allee és a Campona relációjában hogyan érvényesül majd az 55 ezer négyzetméteres Etele Plaza, milyen célcsoportok, szolgáltatások és élményfaktorok mellett élhetnek meg a piacon, vagy egészíthetik ki egymást.

Mindenesetre a szomszédos beruházások támogatják a látogatószám optimalizálását, hiszen a vasút túloldalán a Budapest ONE irodapark már jól kivehető, Sasad alsó részén elkészült a Sasad Liget, a folyamatosan beépülő Madárhegy sincs messze, belátható távolságon belül felépülhet az új centrumkórház is, persze oda majd a tömegközlekedést ki kell vezetni. Nagyjából még közel 4-500 ezer m2-nyi fejlesztés valósulhat meg a szomszédos telkeken.

Amíg eljutottunk idáig, vagyis az Etele Plaza megnyitásáig, az egy hosszú folyamat eredménye volt, hiszen először Zoboki Gábor készített terveket, majd a Paulinyi & Partners munkájának eredményeként adták át a bevásárlóközpontot, mondja Vámossy István. Az épület koncepciója meglehetősen letisztult, hiszen a gigantikus dobozszerkezetre – egymásra pakolt ajándékdobozok – hajazó épülettömeg belső terei sokszínű, változatos elemekkel bontakoznak ki, mint ahogy az ajándékról fejtjük le a külső csomagolópapírt, hogy aztán feltáruljon a lényeg.

A bevásárlóközpont a két átrium köré szerveződik, amelyeket belső folyosók, passzázsok kötnek össze. A főbejárat mellett az átrium valójában félátrium a Somogyi útnál, hiszen egyik oldala Magyarország legnagyobb egybefüggő homlokzati üvegfelülete – mutatja Vámossy István –, amely már messziről feltárja az épület belső világát, és zökkenőmentes átmenetet képez a külső és belső terek között. A belső térben interaktív ledfal fut végig az íves szalagkorlátokon - az első és hátsó átriumban egyaránt.

A hátsó átrium a Hadak útja felől már klasszikus formavilágot tükröz, hiszen minden oldalról üzletek veszik körbe, és itt adott a technológia is, hogy különböző rendezvényeket, akár divatbemutatókat tartsanak. Innen könnyen elérhető a harmadik emeleti ételudvar, amely grandiózus méretekkel rendelkezik. Itt a belépő egy kvázi belső játszótér, ahol az anyukák vagy apukák elszórakoztathatják a csemetéiket, amíg a családtagok bevásárolnak. A food court számos vendéglátóipari egységgel rendelkezik, amelyek változatos szín- és formavilágban jelennek meg. A méreteket jól jelzi, hogy egyszerre akár ezer ember is helyet foglalhat az asztaloknál.

A plázában harmonikus egységben jelennek meg a különböző funkciók. Puha, lágy formák jellemzik a belső tereket, a flexibilis, könnyen alakítható rendszer pedig alkalmas a jövőbeli kihívásokra, vagyis a tervezés során már integráltuk az épületek átalakításának lehetőségét és ettől válnak fenntarthatóvá a következő generációk számára is, magyarázza Vámossy István.

Az életudvarból közelíthető meg a tetőterasz is, ahol igényes növényvilág fogadja a látogatót, a távolban pedig már látszik az Etele Park, amelyet a tervezők szándékai szerint egy gyalogos híd kötött volna össze a plázával, így a tetőterasz flórája egyesült volna a lakótelepi zöld övezettel. Ez végül nem valósult meg, de jól látható a tervező törekvése a minél zöldebb és fenntarthatóbb környezet kialakítására.

Az érintésmentes megoldások, többek között a rendszámfelismerő rendszer, már jól mutatják a pandémia hatását, és ettől függetlenül a technológiai fejlődés velünk élő vívmányait is. A mozi számos termet foglal magában, ahol a kényelem színvonala a mai trendeknek megfelelően különleges élményt kínál a látogatóknak. A bevásárlóközpont 1300 parkolójának 130 elektromos állomásán elektromos autók töltése is lehetséges, amelynek árát a parkolással együtt a pláza saját alkalmazásán keresztül egyszerűen ki lehet fizetni.

Az élet tehát beindult a plázában, a nagy márkák – Inditex-csoport, Gap stb. – már megnyitottak, és az ünnepi szezonban a cirka 180 egységből álló pláza teljes fordulatszámon üzemelhet.

Az épületet az Év Tervezett Projektjének választották az ingatlanpiac meghatározó eseményének számító Real Estate Awards 2020 online díjátadó gálán.

Magyarország legnagyobb egybefüggő homlokzati üvegfelülete közel 27 méter magasságban és 31 méter szélességben tornyosul és 154 darab üvegtáblából áll össze. A bejáratot díszítő üvegfal súlya összesen több mint 40 tonnát nyom, a homlokzatot biztosító háttér-tartószerkezeti acél összsúlya pedig majdnem 50 tonna.

Az Etele Pláza tervezése során fontos szempont volt a megújuló energia hasznosítása. Magas napvédelemmel ellátott többrétegű hőszigetelt üvegezés, illetve hőszivattyús rendszerű hűtő gépek készültek, amelyek segítségével külső térből nyerik az energiát és a hőmérsékletet. A homlokzatra készült emelt hőszigetelésű panel csökkenti a hősugárzás és a hőveszteség mértékét. Emelett a háromszintes telepített zöldfelület kiválóan véd a túlmelegedés ellen, és szűri a városi hősziget kialakulásának veszélyét.


GALÉRIA KÉPEK

Partnereink