Eljött a vidéki kávézók ideje!

Mintegy ezer vidéki kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely pályázhat szeptember 9-étől összesen közel egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra. A támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök vagy készletek beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, illetve nagyobb beruházásokhoz használhatják fel.

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a szolgáltatók javaslata alapján a Magyar Kormány 15 milliárd forintos keretösszegű, a turizmus fejlesztését és versenyképességének erősítését célzó ágazati támogatási programot indított.

Az október 9-éig tartó mostani pályázat a „Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése” című program egyik eleme. A cél pedig az, hogy mérsékelje a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrányt.

A korábbi szakaszokban az egész évben nyitva tartó vidéki éttermek, cukrászdák, zenés-táncos szórakozóhelyek és alkalmi vendéglátó üzletek hívhattak le támogatást; a továbbiakban pedig a büfék, az italüzletek és a bárok adhatják majd be igényeiket.

A programmal kapcsolatban további információk és a részletes pályázati kiírás elérhető a kisfaludyprogram.hu online oldalon.

Fotó: Getty Images