
Az üzletek forgalmának növekedése pedig megközelítette a 10%-ot, ami az országos kiskereskedelmi éves volumenadatot jelentősen meghaladja. Az eredményes működéshez hozzájárult az is, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében és a vásárlói élmény növelése érdekében az üzletközpont a múlt évben egyedülálló állatbarát programot indított el. A kedvező változásokat az is jelentősen befolyásolta, hogy a vasárnapi zárva tartást szabályozó törvényből eredő hátrányokat semlegesíteni tudta a bevásárlóközpont. Az elmúlt év mérlege egyértelművé tette, hogy az Allee vezető piaci szereplő volt 2015-ben is a prémium kategóriás bevásárlóközpontok között.
„Az Allee filozófiáját a múlt év eredménye is igazolja – mondta Renáta Kodadová, az Allee asset menedzsere, majd kiemelte. „Az elmúlt év tavaszán megjelent törvényi változásra tekintettel az Allee minden lépést megtett annak érdekében, hogy annak minden lehetséges negatív hatását minimalizálni tudja. Az Allee továbbra is népszerű, és örülünk annak, hogy üzleti partnereink, bérlőink és, mindenekfölött, vásárlóink továbbra is megtisztelnek minket.” A tulajdonosi döntéseknek köszönhetően, valamint a kiskereskedelmi forgalom makrogazdasági szinten is látható növekedése miatt tovább erősödött a bevásárlóközpont piaci pozíciója és gyarapodott éves forgalma is. Egyértelműen jó jelnek tekintjük, hogy a gazdasági mutatók 5-6%-os növekedés jeleznek, valamint azt is, hogy a kiskereskedők érdeklődése folyamatosan növekedett az Allee iránt az elmúlt időszakban.”
„A 17,5 millió főt meghaladó látogatószámunk azt mutatja, hogy vásárlóink bíznak bennünk és az első helyen választják az Allee-t. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a kultúrára, így 2015-ben is több olyan rendezvényünk volt, amely jelentős művészeti élménnyel gazdagította látogatóinkat – hangsúlyozta Galyas André, az Allee Bevásárlóközpont centermenedzsere, továbbá kiemelte: „Arra törekszünk, hogy csúcsminőséget biztosítsunk üzleteinkben, szolgáltatásainkban, valamint a vásárlói élmény megteremtésében is, így szolgálva látogatóinkat 2016-ban is.”
A kiskereskedelemre vonatkozó legújabb KSH adatok alapján 2015-ben a forgalom volumene 5,6%-kal emelkedett. Az Allee bérlői azonban még kiemelkedőbb teljesítményt nyújtottak: a bevásárlóközpont üzleteinek éves forgalma 9,6%-al nőtt; eredményt tekintve a legkiemelkedőbb szegmensek a gasztronómia, drogéria-parfüméria, de emellett a divat is erős volt. A fellendülést jelzi az is, hogy az Allee Bevásárlóközpontban 2015-ben 12 új üzlet nyílt meg: Bortársaság, Buono étterem, Envy Fashion, HOOP, KAZAR, LCD FIX, Magenta, PANDORA, Playmax, Raiffeisen Bank, Szabóság, Trunk&Co.
Az Állatbarát bevásárlóközpont program részeként 2015 őszétől már beléphetnek az Allee Bevásárlóközpont közösségi tereibe és a piktogramokkal ellátott üzletekbe a jól szocializált házikedvencek. Az állatokkal érkezőkre külön házirend is vonatkozik. A vásárlói visszajelzések egyértelműen pozitívak voltak, és egybecsengtek az együttműködő szervezetek véleményével:„Fontos, hogy a gazdik magukkal vihessék kedvenceiket a vásárlás idejére is. Nem csak a közös séta, és a mozgás szempontjából, de sok kutyát problémás otthon hagyni: rombolnak, ugatnak, sírnak. Azzal, hogy a vásárlásra is velünk tarthat a kutya, még kevesebb időre kell egyedül hagyni odahaza.” A program részeként kutyaitatót is biztosított a bevásárlóközpont.
Tovább folytatta az Allee a kultúra értékeinek megjelenítését. 2015-ben több alkalommal is színes kulturális élménnyel gazdagodhattak mindazok a látogatók, akik részt vettek a bevásárlóközpont rendezvényein. Többek között a világszerte elismert National Geographic magazin fotókiállítása kápráztatta el az érdeklődőket.