Optimisták a létesítménygazdálkodók. A Mikulás mindig hoz ajándékot

A LEO nemrég közzétette a 2023 negyedik negyedéves Létesítménygazdálkodási Vezetői Hangulatindexét (LVHI), amelyben a tagszervezetek piaci várakozásait és tapasztalatait összegezték. A hangulatindex értéke (53,24 pont) erős növekedést vetít előre, amely elsősorban a szektorra jellemző szezonalitásból adódik. Az utolsó negyedév mindig erős, hiszen a nagyvállalati ügyfelek év végén az óvatos költekezés után a fennmaradó összegeket felújításokra, eszközcserékre fordítják.

A legfrissebb adat egy robosztus erősödést vetít előre, hiszen ahogy már említettük, a szezonalitás miatt az utolsó negyedévben az árbevétel közel 10%-os mértékű növekedése várható. A válaszadók optimisták, létszám, bevétel és eszközök tekintetében növekedést jósolnak az év végéig. Az erős fellendülést támogatják a befejezésre kerülő beruházások.

Azonban más nézőpontból is szemlélhetjük ezt az adatot, hiszen ha az idei infláció mértékét figyelembe vesszük, akkor már nem tűnik olyan kiemelkedőnek ez a növekedés. Ráadásul az építőipari megrendelésállomány erős visszaesése jelentős hatást gyakorol az FM (facility management) szektorra is. Azonban semmi sem állandó, folyamatosan változnak a geopolitikai és világgazdasági feltételek, amelyek jelentősen befolyásolják a hazai gazdaságot és ezen belül az ingatlanpiacot is.

A hangulatindex kapcsán megkérdezett FM-vezetők tapasztalati szerint az orosz-ukrán háború hatása az energiaárra enyhült, ugyanakkor a tél, amely előtt állunk, mindig kockázatokat rejt. Sőt, a keleti szomszédunknál zajló háború mellett a Közel-Keleten is kirobbantak a harcok, amelyek turbulens hatásokat generálhatnak mind az energia-, mind az anyag- és alkatrészellátás területén.

Emellett a munkaerőhiány és a magas infláció együttes hatásaként erős bér- és költségnyomás jellemzi az ágazatot, amely már korábban is jelentős problémaként merült fel. Ráadásul az ESG szabályok, tanúsítási elvárások kötelezővé tétele komoly adminisztrációs terhet jelenthet a létesítménygazdálkodók számára, ugyanakkor – elsősorban a környezetvédelmi elvárások teljesítése miatt – pluszt megrendelésekhez segítheti a piaci szereplőket. Az építőipari teljesítmény visszaesése miatt az üzemeltetési szektor számára az új megrendelések volumene is stagnált, ezen segíthetnek majd az új gyárak, de azok még kivitelezés alatt állnak.

Fotó: Getty Images