Szakáruházak evolúciója Magyarországon. Ki bírja jobban a versenyt?

A szakáruházak jelentős része big box típusú épületekben van jelen a kiskereskedelmi parkokban, területük változó, de nagyjából 5-20 ezer m2 között szóródik. A legjellemzőbbek a barkács-, építőipari- és a bútoráruházak. Többségük a városok határában üzemel, ahol nagyobb parkoló és árurakodásra alkalmas placc található. A műszaki és sportáruházak pedig másgnesbérlőként a bevásárlóközpontokban is megtalálhatók a városok belső övezeteiben. Az első emblematikus márka az IKEA volt, amely már a rendszerváltás hajnalán, azaz 1990-ben megjelent Magyarországon, a többiek az 1990-es évek második felében követték az útját, de a kétezres években is érkeztek új hálózatok.

Barkácsáruházak

Az ingatlanpiac és az építőipar az anyaghasználatának megfelelően nagyobb alapterületű áruházakban kínálja a portékáit, itt a legjellemzőbb típus a barkácsáruház. A Praktiker az első hazai áruházát 1998-ban adta át az M3-as autópálya fóti leágazásánál, majd ugyanebben az évben öt vidéki áruházat is nyitott. Később tovább terjeszkedtek, majd a válság megroppantotta a német láncot, ennek következtében a hazai egységeit eladta, a többségi tulajdonos a Wallis Csoport lett. Jelenleg 20 üzletegységet működtet hazánkban, tavaly még egy új áruházat is átadott a Váci úton, amely 12 ezer m2-es kiállító terével a legnagyobb boltjuk.

Az OBI első áruházait 1995-ben nyitotta meg Budapesten és Szegeden. Egy évvel később adta át a siófoki, majd 1998-ban a máig legnagyobb budaörsi áruházat. A kétezres évek elején nagyobb hullámban terjeszkedett az országban, jelenleg 29 áruházzal rendelkezik Magyarországon. A németek után a francia Bricostore 1997-ben telepedett meg Magyarországon. Elsősorban a fővárosra és környékére koncentrált, ahol 9 áruházzal rendelkezett. A válságot követően aztán 2014-ben bedobta a törölközőt, egy évvel később pedig a Baumax is kivonult hazánkból. Utóbbi egyébként 1999-ben érkezett hozzánk, de 2008-ban már 15 egységgel működtek. A svájci Bauhaus jóval később, 2005-ben érkezett, jelenleg is csak három áruházat működtet, vagyis nem szeretne megégni a hazai piacon.

Bútoráruházak

A svéd IKEA bútoráruház már a rendszerváltozáskor megjelent Magyarországon. A budapesti áruház 1990-ben épült meg 26 ezer m2-en, a budaörsi 1999-ben 20 ezer m2-es alapterülettel. Sokat vártak a harmadikkal, végül 2017-ben átadták a 34 ezer m2-es egységüket Soroksáron, amely a régió legnagyobb IKEA-üzlete. A másik skandináv szakáruházlánc, a JYSK is fokozatosan terjeszkedik Magyarországon. Hazánkban 2005-ben nyitottak először Fóton, és ma már az egész országot lefedik hálózatukkal. 2016-ban Angyalföldön nyitották meg a 73. hazai egységüket. Sőt, nemrég az Allee-ban megnyílt az első JYSK City üzlet is Magyarországon.

A KIKA jóval később, az ezredfordulón jelent meg hazánkban, ekkor nyitotta meg első két áruházát Budapesten és Törökbálinton. 2003-ban adta át a legnagyobb alapterületű (40 ezer m2-es) áruházát Budaörsön. Kezdetben csak a fővárosra és környékére koncentrált, de 2006-tól megjelent a nagyobb vidéki városokban is. Tavaly adta át Szegeden a hetedik magyarországi áruházát.

A XXXLutz csoport 2015-ben vásárolta meg a Baumax 12 áruházát, így kezdte kiépíteni az országos láncot a Möbelix és a Mömax márkanevek alatt. A dél-budai Savoya parkban 2015-ben nyílt meg a Möbelix negyedik egysége Magyarországon. Szegeden 2017-ben adja át az új áruházat, és Győrben is tervez új egységet. A Mömax pedig először Győrben jelent meg 2013-ban, majd tavaly átadta a pécsi üzletét a régi Baumax helyén, amely a hatodik Mömax áruház hazánkban.

Műszaki szakáruházak

A Media Markt 1997-től van jelen hazánkban, az első egységet Budapesten az Europarkban adta át, két évvel később már a WestEnd City Centerben is megvetette a lábát. Az ezredfordulón vidéki terjeszkedésbe kezdett, először három nagyvárosban, Debrecenben, Székesfehérváron és Szegeden nyitott áruházat. Jelenleg egy 24 egységből álló országos hálózatot működtet. Részben mágnesbérlőként a bevásárlóközpontokban nyit nagy alapterületű üzletet, részben pedig önálló áruházakat (pl. Budaörs) is üzemeltet.

A skandináv Elektro World az ezredfordulót követően, 2002-ben érkezett hazánkba, és ekkor nyitotta meg első két áruházát Budapesten és Budaörsön, később vidéken is átadott néhány egységet. A budapesti áruházai bevásárlóközpontokban nyíltak meg (pl. Campona), míg a vidékiek önálló, saját parkolóval rendelkező épületben kaptak helyet. Aztán a válság megtépázta a láncot, és 2011-ben az összes egységüket bezárták a cég felszámolása miatt. A helyükre benyomult az Euronics – márkanevét hazánkban a magyar Vöröskő Kft. birtokolja –, amely összesen a most megnyíló békéscsabai üzletével együtt 68 áruházat-boltot visz.

Sportáruházak

Az osztrák Spar-csoport tulajdonában lévő Hervis 1997-ben jelent meg hazánkban, majd a folyamatos terjeszkedésnek a válság vetett véget, később ismét elindult az expanzió, így például a 2015-ben a MOM parkban megnyíló áruházuk volt a huszonhatodik hazai egységük. Az Intersport is a hazai piac szereplője, amely egy nemzetközi franchise hálózatként indulva vált a világ legnagyobb sportszer kereskedelmi hálózatává. 14 áruházzal üzemel Magyarországon, idén Budaörsön felújították és bővítették az üzletüket, amely a márka legnagyobb kelet-közép-európai egységévé vált.

A francia érdekeltségű Decathlon 2005-ben jelent meg hazánkban és elsősorban a fővárosban és környékén nyitott, általában 7-12 ezer m2 alapterületű szakáruházat. Első egységét Budaörsön nyitotta, ezt követte Soroksár, Csömör és Budakeszi. Később vidéken is megjelentek, tavaly pedig a Nyugati téren a 18. hazai üzletüket is megnyitották.

A SportsDirect már a 2010-es években érkezett Magyarországra, és először vidéken, Miskolcon és Debrecenben fogadták a vásárlókat. Később 2013-ban Budapesten az Arena Plazában debütáltak egy áruházzal. 2015-ben a Camponában pedig már a nyolcadik hazai egységükben is vásárolhattak a látogatók. Tavaly a tízedik áruházuk is megnyílt, a Tesco több üzletsorán is megjelentek.

Kövesse a realista.hu hírportált a FacebookonInstagramonLinkedinen.