Tovább dübörög a logisztikai ingatlanpiac. Az árak sem lassítanak

Kereskedelmi 2022-05-04

A Prologis Europe első negyedévi beszámolója szerint a 2021-ben elkezdődött piaci átalakulás az idei évben tovább folytatódik. Az egyre növekvő kereslet jelentős áremelkedést és élénkülő befektetési kedvet hozott a piacon.

A kereslet növekedését jól bizonyítja, hogy a Prologisnál az első negyedévben indult, összesen 86 ezer négyzetméteren folyó négy új fejlesztésnek már 40 százaléka bérlőre talált. A magyar portfólió mintegy 627 ezer m2-nyi területet tesz ki, amelynek kihasználtsága jelenleg 94%, ráadásul újabb hazai telket vásárolt a vállalat.

A Prologis idei korábbi piacelemzéséből kiderül, hogy a verseny a szabad ingatlanok mennyiségének csökkenésével párhuzamosan élesedik, az üresedési ráta globálisan rekord alacsony szinten áll. A kimagasló kereslet hátterében többek között az e-kereskedelem bővülése áll, ezzel összefüggésben a kiskereskedők nagyobb készleteket halmoznak fel, hogy a vásárlókat időben ki tudják szolgálni.

Emelkedő telekárak és kivitelezési költségek

Emellett a meredeken emelkedő építési költségek és telekárak miatt a fejlesztőknek emelniük kellett a bérleti díjakat. Lássunk néhány adatot, hogy jobban érzékelhessük a változásokat a díjak és költségek tekintetében! A bérleti díjak legnagyobb emelkedése különösen az USA-ban jelentős, ahol éves alapon 25,8%-os növekedéssel számolhattunk. Tavaly az építőanyagok ára az Egyesült Államokban 40 százalékkal, Európában pedig 18 százalékkal emelkedett. 2021-ben a telekárak az Egyesült Államokban/Kanadában 50 százalékkal, Európában pedig 40 százalékkal nőttek.

A világjárvány súlyosbította az építőipari munkások hiányát, és további költségnövekedést eredményezett, mivel a fővállalkozók a munkaerő megtartása érdekében emelték a béreket. A bekerülési díjak a hosszabb ideig tartó kivitelezés miatt is növekedtek, hiszen ma már a logisztikai ingatlanok nem csupán raktárak és csarnokok, hanem számos intelligens megoldással és technológiával felszerelt korszerű épületek. A legnépszerűbb jellemzők között szerepelnek a megújuló energiaforrások, a kényelmi szolgáltatások, valamint az automatizálás.

Idén sem lassít a kereslet

Az áremelkedés idén sem lassít, mivel továbbra is erős a kereslet, amely eléri vagy meghaladja a kínálatot. Hiába gyorsulnak az építkezések, az e-kereskedelem továbbra is nagy igényt támaszt, hiszen egyre rugalmasabb ellátási láncokat és készleteket követelnek a fogyasztói igények.

Az infláció sem könyörül, továbbra is hatást gyakorol a kivitelezési költségekre és a bérleti díjakra. Azonban az igények miatt az ügyfelek hajlandók megfizetni a többletköltségeket, miközben bővülésben is gondolkodnak. A Prologis adatai szerint a piacvezető online cégek a bevételeik hozzávetőleg 100 bázispontját költik logisztikai ingatlanok bérleti díjára, szemben a hagyományos ellátási láncokkal, amelyek 10–20 évvel ezelőtt körülbelül 25–35 bázispontot költöttek erre.

A bérleti díjak is sebességbe kapcsolhatnak

Európában a bérleti díjak csak 4,8%-kal emelkedtek 2021-ben, miközben a kivitelezési költségekben két számjegyű növekedés következett be, vagyis idén a bérleti díjak növekedésének gyorsulására számíthatunk. A bérleti díjakban Európán belül a legnagyobb növekedést 13,1%-kal az Egyesült Királyság érte el. Azokon a piacokon, ahol a bérleti díjak jelentősen növekedtek, nagyon alacsony a szabad ingatlanok mennyisége, és az új beruházások megvalósítása is komoly korlátokba ütközik.

„A súlyosan szűkös kínálat rekordszintű kereslettel és gyorsuló ütemben emelkedő bérleti díjakkal párosul, emiatt megnövekedett érdeklődést tapasztalunk a személyre szabott és fenntartható logisztikai terek iránt. Az Európában általunk bérbe adott alapterület az első negyedévben elérte az 1 millió négyzetmétert. Tovább erősítjük a „jövőnek építünk” szemléletet, ennek köszönhetően a „követő üzemmódból” „készültségi üzemmódba” váltottunk, így az általunk kínált ingatlanok képesek értéket is közvetíteni” – mondta Ben Bannatyne, a Prologis Europe elnöke.

Fotó: Prologis Park Budapest-Harbor

Partnereink