Manapság sziget-módban üzemelő (off-grid) háznak hívjuk, évtizedekkel ezelőtt még Autonóm Házról beszéltünk. Hogyan képzeltük az energiafüggetlen otthont az ezredforduló előestéjén? Miért bukott el a kísérlet – ahogy azóta egy újabb, a Csendes-óceánon fogant nemes elképzelés is –, és hogyan valósulhatnának meg szélesebb körben is az Autonóm Ház alapelvei?
Az önellátó háznak sokféle megtestesülése létezik, értelmetlen volna mindegyikre kitérni, ezért nem is cél. Helyette nézzük meg az egyik első koncepciót, és annak mai utódait. Autonóm Házról csak a közműhálózatok kiépülése utáni korszakban lehet beszélni, végtére is csak onnantól lehet megkülönböztetni hálózatra kötött és hálózatfüggetlen házakat.
Először a 70-es évek nyugatnémet zöld mozgalmai használták az „autonómia”, illetve a „szelíd technológia” kifejezéseket, miután akkor már egyre többen kezdték kapiskálni, hogy a Föld nyersanyagait nem aknázhatjuk ki korlátlan mennyiségben hosszú távon, és ezen a technológiai fejlődés sem segít. Környezeti katasztrófák, olajválság és a nyersanyagkészletek végessége jelezte a rendszerszintű problémákat, ugyanakkor az is látszódott, hogy „visszatérni a természetbe” nem alternatíva, és nemcsak a fejlett technológia révén elért kényelmesebb élet kedvéért, hanem mert lényegében nem maradt többé érintetlen természet.
A savas eső, az UV-sugárzás bárhol utolér, az ózonlyuk is ott van a fejünk fölött, mondták már a 70-es években, mára pedig ehhez hozzá vehetjük a klímaváltozás okozta kiszámíthatatlan, szélsőséges időjárást is, ami elől szintén nincs hova elbújni. Közben – 1987-ben – megszületett a fenntartható fejlődés első igazán kiforrott definíciója, méghozzá az ENSZ Brundtland-jelentésben: „A fenntartható fejlődés olyan fejlődési folyamat, amely kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket.”
Nem felhagyni kell a technológia használatával, sokkal inkább átalakítani – mondták már a „szelíd technológia” fogalmának megalkotói is, akik „az emberi tevékenység és a technika pusztító erejét arra a szintre kívánták visszaszorítani, ameddig az előidézett pusztulást a természet megújuló képessége be tudja gyógyítani.” Az idézet Ertsey Attila összefoglalójából származik, aki a szelíd technológia elveit az Autonóm Ház koncepciójában érvényesítette.
Így működik az Autonóm Ház
Az épület az 1996-os nyári Naturexpón mutatkozott be, tervezője szerint jellemző módon egy eldugott helyen, messze a fő pavilontól és a fő látványosságoktól. Az 50 m2-es lakóházban egy mai sziget-módban üzemelő épület szinte minden alapeleme megvolt, a berendezések öt funkció köré csoportosultak: fűtés és melegvíz-készítés; áramellátás; vízháztartás és szennyvízkezelés; hulladékgazdálkodás; természetes anyagok használata.
Fűtésről és meleg vízről napkollektor gondoskodott, illetve kiegészítésképpen faelgázosító kazán vagy biobrikett-kandalló. Ertsey úgy számolt, hogy a Nap az éves hőigény háromnegyedét fedezi, a fafűtés a további egynegyedét, és lényegében a mai napkollektorok is az év három évszakában képesek termelni. A konyhába fafűtéses, üvegajtós sütőt és kerámia főzőlapot tervezett, míg az áramellátást a tetőn lévő napelemek és szélmotor oldotta meg, a rendszert inverter és akkumulátor egészítette ki. A koncepció szerint a (főleg nyáron) megtermelt áramtöbbletet a ház visszatáplálja a hálózatba, az ebből származó bevétel pedig fedezi a kiegészítő fűtéshez szükséges tüzelő árát.
Vízhasználat terén gondolt a víztakarékos csaptelepekre, vízöblítést teljesen nélkülöző komposztáló toalettre, szürkevíz- és esővíz-újrahasznosításra, amivel drasztikusan csökkentette az ivóvíz fogyasztását, legalábbis elméletben. A kibocsátott szennyvizet nádgyökérzónás tisztítón keresztül tervezték visszajuttatni a természetbe, a hulladékot már akkor szelektíven gondolták gyűjteni, természetesen a szerves hulladékot egyből komposztálva. Különös módon a nem komposztálható, nem elégethető szemetet hulladékpréssel a negyedére tömörítették volna, hogy kevesebb helyet foglaljon, és olcsóbb legyen leadni.
Az építéshez számos megújuló anyagot terveztek használni: fa, vályog, parafa, linóleum, újrahasznosított műanyag, növényi olajokból-gyantákból és méhviaszból készült favédőszerek szerepeltek a listán. Úgy számoltak, hogy egy akkor tipikus háznál 20–30%-kal drágábban építhető az Autonóm Ház, ami aztán kevesebb, mint 10 év alatt behozza az árát, de persze a valódi haszon nem pénzben mérhető.
Az Autonóm Ház csupa szelíd technológiát vonultat fel, amelyben az autonómia nem önellátást, hanem önállóságot jelent, Ertsey szerint „együttműködésre való hajlandóságot, csakis kényszer nélkül, szabad akaratból”. A sok Autonóm Ház végül egy decentralizált rendszert alkot, ám a házak és lakóik együttműködnek, alkalmasak a kooperációra, akár országos léptékben is. A korát megelőző építész olyan hálózatot vizionált, ahol „nem utópia Hamvas Béla állítása: 10 ezer fősnél nagyobb városokat nem lenne szabad építeni.”
Új korszak, hasonló sors
Ertsey végül is kimondta, ami a legnagyobb kérdőjel az Autonóm Házzal kapcsolatban: utópia. Technikailag simán megvalósítható, viszont társadalmi szinten lenne igazán értelme, amihez nemhogy meglévő házakat, de komplett városokat kellene átalakítani. Innen nézve érdekes az a két évtizeddel későbbi kísérlet – a Noah House sorsa –, ami egy „sziget-módban” üzemelő ház (volt). A szóhasználat új, a jelentés és a működési elv nagyon-nagyon hasonló: Blaskovich Ákos ötletgazda a Csendes-óceánon hajózva gondolt bele, hogy ott, a semmi közepén, egy kis hajóban is megvan minden: napelem termeli, akku tárolja az áramot, egy berendezés tengervízből ivóvizet készít. Miért ne működne ugyanez a szárazföldön is egy házban? Ráadásul ehhez semmi újat nem kellett feltalálni, csupán meglévő technológiákat integrálni és harmonizálni.
A Noah House hálózatfüggetlenséget ígért, ökológiai lábnyom nélkül, természetes építőanyagokkal, ergonomikus, modern designnal és a hálózatba visszatáplált árammal – bár mindezekkel együtt is jóval kevesebb utópisztikus felhanggal, mint két évtizeddel korábban az Autonóm Ház. Aki jártas az ingatlanpiacon, már tudja: ez a kísérlet is befuccsolt, akárcsak az elődje. Noah House-ból legyártottak több példányt is, de aztán a finanszírozása elakadt. Jelenleg nem kapható, nem rendelhető, és csak nagyon halvány remény van arra, hogy a szabadalmak birtokában újraindul a gyártása.
A prototípus előrevetítette a Noah sorsát: Pilisjászfalun, kéthektáros, kétoldalt természetvédelmi terület által szegélyezett telken áll. Nyilvánvalóan nem lehet a civilizált világban mindenkinek saját kéthektáros birtoka, körben természetvédelmi területtel, ahogy nem bonthatjuk vissza a városainkat 10 ezer fősnél kisebbre sem, éppen ellenkezőleg, folyamatos urbanizáció zajlik ma is, ahogy a történelem folyamán mindig.
Egy sajátos kísérlet
Vagyis hiába gondolták át a fenti házakat a puszta műszaki tervezésnél sokkal alaposabban, hiába igyekeztek átfogóbb társadalmi keretek közé elhelyezni őket, ennek a narratívának egyszerűen nem volt realitása. Mert közben olyan kísérlet is akadt, amelynek keretében tényleg bárki visszatérhetett (és még ma is megteheti!) a természetbe, a szabad, független, önellátó élethez – mégsem tolonganak a jelentkezők.
Borsos Béla 1991-ben fogalmazott meg egy kiáltványt Álmodom egy helyről címmel, amelyben lényegében a gyűrűfűi ökofalu alapelveit fektette le. „A cél tehát egy decentralizált, autonóm közösség, egy posztindusztriális törzsi társadalom létrehozása, amely a hagyományos közösségektől elsősorban abban különbözik, hogy az információs forradalom teremtette csatornákon keresztül folyamatos kapcsolatban áll a külvilággal” – írta Borsos fényévekkel a home office vagy a covid előtt, és ami azt illeti, még az Autonóm Ház előtt is.
Fanatikusan dolgoztak egy új település létrehozásán az 1970-ben kihalt falu helyén, egy hivatalosan gyepkéntnyilvántartott területen – merthogy Gyűrűfű önállóan nem is létezik, közigazgatásilag Ibafa külterülete. Hiába a valóban csodás természet, a kristálytiszta levegő és „a csillagokkal együtt létezés öröme”, az első 10 évben mindössze hét ház épült, majd a következő 10-ben – amikor Borsos nem volt tagja a kuratóriumnak – csak egy-kettő. Öt éve került vissza az elnök, ez idő alatt a sok érdeklődőből csak kevés odaköltöző lett.
Ma, bő 30 évvel a falu megalapítása után, 11 telken élnek, és még mintegy 30-ra lehet építkezni, de várhatóan 40–50 családnál több nem is fog itt élni Borsos szerint. Miért? Mert az idilli, természetközeli élet másik oldala, hogy nincs villany és víz, általában semmilyen infrastruktúra. Mindent magadnak kell megteremtened a semmiből. Tévhit az is, hogy a semmi közepén a helyi vályogból olcsón lehet építkezni: bár az anyag tényleg ingyen van, de ott van az alap, a tető, a gépészet, a távolsággal járó plusz idő, a munkások bére. Néhány telken semmi nincs, csakis sziget-üzemmódú házakat lehet építeni. Végül a tartós elszigeteltség is erősen próbára tesz, csak akkor ajánlott költözni, ha egységesen és erősen akarja az egész család.
Vannak sikertörténetek, mint a 17 hektáron gazdálkodó Tündérmajor kecskefarm vagy egy ide költöző informatikai vállalkozó, aki a lakóháza mellett felépített egy vendégházat, erdei iskolát és egy lovardát. A völgy teljes egészében természetvédelmi terület, semmilyen vegyszerezés nincs, mindenhol kötelező az ökológiai gazdálkodás, de a teljes önellátás még így is messze van. A terület szántóföldnek nem alkalmas, ezért majdnem mindenki állattartásra rendezkedett be. A nehézkes közlekedés miatt a gyerekesek majdhogynem teljesen kiesnek a körből… és a kör lassan bezárul. Sok érdeklődőből kevés komoly érdeklődő lesz, még kevesebb odaköltöző, végül a legkevesebb, aki meg is marad. Még Borsos is úgy számol, hogy legalább 20 év kell, mire Gyűrűfű igazán jól funkcionáló településsé fejlődik.
Így működnek az utópiák a gyakorlatban, szóval szerencsésebb volna reálisabb keretek között mozogni, például a meglévő városok átalakításával, energiahatékonyabbá, élhetőbbé tételével. Erre is van számos kísérlet, és könnyen lehet, hogy ember és természet is jobban járna, ha „nem szétterülő”, szűk területen maradó, jól szervezett városaink lennének, a természet pedig a lehető legérintetlenebb maradna körülötte.
Fotó: Getty Images. A cikk megjelent az Ingatlan Évkönyv 2023/2024 kiadványban – Kiadó: Az Év Irodája Kft., ingatlan.com csoport
