Az Airbn-iparág offenzívát indított Budapesten

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, ügydöntő szavazást tartanak a rövidtávú lakáskiadásról, az Airbnb-ről szeptemberben Budapest VI. kerületében. Ez ellen tiltakozik a Magyar ApartmanKiadók Egyesülete és a Felelős Szálláskiadók Szövetsége. Legutóbb számtalan példát említettek a világ nagyvárosai közül, ahol az árak a tiltás után sem csökkentek.

Nemrég idehaza is össztűz alá került az Airbnb, vagyis a rövid távú lakáskiadás. Többek között Soproni Tamás, Terézváros polgármestere minimális részvételi elvárás nélkül indított elsősorban online, ügydöntő népszavazást az Airbnb-k teljes betiltásáról.

A világ számos pontján próbálkoztak szigorúbb és kevésbé szigorúbb korlátozásokkal az Airbnb-nel szemben. A Felelős Szálláskiadók Szövetsége átfogó elemzést végzett, amelyben az ingatlanárakat és bérleti díjakat nézték meg azokban a városokban, ahol a rövidtávú lakáskiadást korlátozták. Tíz olyan nagyvárost vizsgált New York-tól, Berlinen át, Tokióig, amely a legszigorúbban korlátozók közé tartozik.

„Az eredmény egyöntetű volt: az árak sehol sem csökkentek, sőt még csak a drágulás mértéke sem lassult egyik városban sem. Mindezek alapján kijelenthető, hogy az Airbnb terjedésének vagy visszaszorulásának semmilyen köze sincs az árak változásához az ingatlanpiacon” – összegzi a kutatási eredményeket Rege Mihály, a Felelős Szálláskiadók Szövetségének elnöke.

New York

New York először 2016-ban korlátozta nagyon szigorúan az Airbnb-t, aminek a hatására valóban radikálisan csökkent a rövid távon kiadott lakások száma. 2017-re mégis rekord magasságba emelkedtek az ingatlanárak, közel 7 millió forint volt az átlag négyzetméterár. 2018-tól visszaesés következett túlkínálat és adóváltozások, majd a covid hatására. 2021-ben soha nem látott magasságokba emelkedtek az árak ismét.

2023-ban a város gyakorlatilag teljesen betiltotta az Airbnb-t, legfeljebb két főnek lehet szállást kiadni, úgy, ha a házigazda folyamatosan jelen van. A valaha volt egyik legnagyobb Airbnb piac leépült, csak illegálisan lehet lakást kivenni. Az ingatlan árak mégis a korábbi év trendjének megfelelően drágultak tovább. Hasonlóképp nem változtatott a bérleti díjak emelkedésének még csak a mértékén sem a 2017-es illetve a 2023-as tiltás sem.

Barcelona

Barcelona 2016-ban leállította az új Airbnb-k kiadását és nagyon szigorúan elkezdett fellépni az illegális kiadókkal szemben. Az illegális kiadás elleni küzdelem mindenképp támogatandó, és adott helyzetekben az új engedélyek kiadásának korlátozása is lehet indokolt. De sajnos úgy tűnik, hogy a lakásárak megfékezésére egyik sem hatékony eszköz. 2021-ig 22%-al emelkedtek az ingatlanárak a városban és még a covid se nagyon vetette vissza a növekedést. Egyedül, mint más városokban is, a 2022-as kamatkörnyezeti romlás és általános gazdasági bizonytalanság fékezte az árakat. Ugyanezzel párhuzamosan a bérleti díjak is szinte minden évben 10% körül emelkedtek, a covid éveit leszámítva.

Berlin

A város 2016 áprilisiban New Yorkhoz hasonlóan gyakorlatilag teljesen betiltotta az Airbnb-k kiadását. Aztán a városvezetők is úgy gondolták, hogy egy kicsit túltolták a biciklit és a rákövetkező évben enyhitettek a szabályozáson. Azért nem túlságosan: gyakorlatilag csak annak az otthonnak lett könnyebb a kiadása, ahol a tulajdonos maga is ott lakik, ami a piac töredékét adja. A második otthonok kiadása legfeljebb 90 napra történhet, de még így is egy nagyon szigorú – sokak véleménye szerint lehetetlen- eljáráson kell túlesni. Egyértelműen itt is az olyan házigazdák helyzetbe hozása lenne a cél, akik ezt úgymond hobbiból csinálják.

Nem tudni, hogy ez valami romantikus felbuzdulásból, a couchsurfing vagy a lakáscsere iránti nosztalgiából történik e. Miközben egyébként egyre nagyobb minőségi és szabályozási kritériumok elé állítják a kiadókat, aminek nehéz professzionálódás nélkül megfelelni. Vagy csak szimplán tönkre akarják tenni ezt a szegmenst, tudván, hogy a legtöbb kiadó számára életszerűtlen mind a napban korlátozott, mind a saját otthon kiadása, és a piacon sincs ezekre nagy kereslet. Bárhogyan is, a berlini nagyon szigorú tiltásnak sem lett semmi eredménye. Az ingatlanárak a további ütemben emelkedtek tovább 2016-2017 után is.
         
Hasonlóképp a bérleti díjak is vidáman növekedtek tovább, jellemzően 10% körüli éves szinten. Ebben a városban még a Covid is csak lassítani tudott a drágulás mértékén. De aztán a kamatok emelkedése, amely hagyományosan a legnagyobb hatással van az ingatlanárakra, itt is enyhe csökkenést okozott.

Párizs

A fények városa 2017 októberében kezdte az Airbnb-ket szigorúan korlátozni. 120 napban maximalizálta a kiadható napok számát és szigorú engedélyezéshez kötötte azt is. Talán nem okozunk már meglepetést: az Airbnb tiltás ellenére az árak rekord csúcsra emelkedtek 2020- ra, nem csökkent az áremelkedés üteme. Viszont 2020 végétől egy markán 10%-os csökkenés következett be, ahonnan egyelőre elég nehézkesen megy a visszatalálás is. Az ok nem csak a covid volt, hanem hogy eddigre összeomlott a bérleti piac a szigorú árkontroll hatására. 

Párizs az egyetlen a vizsgált városok közül, ahol az árkontroll miatt a bérleti díjak emelkedése elmaradt az ingatlan árak emelkedésétől és az 2020-ig, amikor ezen enyhítettek, 1% körül alakult, és utána kezdett csak ütemesebben emelkedni.

Amszterdam

2015-ben kezdte a kiadható napok számát korlátozni, 2018-ban 30 napban maximalizálva azt. Az ingatlan árak mégis töretlenül szárnyaltak. 2014 és 2019 között 80%-al emelkedtek, még a covid évében is közel 30%-al. Egyedül a kamatok emelkedése törte meg a lendületet 2023-ra, de azóta ismét emelkedés állt be. A bérleti díjak emelkedésében szintén semmi változás nem volt.

Fotó: Getty Images – New York