Díjat nyert a magyar metró

A MAPEI referenciaépületek világversenyén díjazták az M3-as metróvonal rekonstrukcióját, ahol a világ különböző részeiről érkező több száz projekt közül választották ki a legjobbakat.

A korszerűsítés az északi szakasz felújításával kezdődött 2017-ben, majd 2019-ben folytatódott a déli szakasz felújítása. A középső szakasz, a Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti részek rekonstrukciója 2020 és 2023 között zajlott. A projekt a BKV Zrt. beruházásában, a Swietelsky Építő Kft. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. kivitelezésében valósult meg, ahol a Mapei Kft. is kulcsszerepet játszott.

Az M3-as metró középső szakaszán a legfontosabb feladatok közé tartozott a beszivárgó víz megszüntetése, különösen azokon a helyeken, ahol a vasúti járműveket vagy az elektromos hálózatot veszélyeztette volna a víz jelenléte.

A szigetelésjavítás során a szakemberek különleges technológiákat alkalmaztak, és összesen 148 tonna anyagot használtak fel, amely képes behatolni a mikropórusokba és repedésekbe, így biztosítva a megfelelő vízzáróságot, és megszüntetve a vízszivárgást.

“Ez a díj a hazai építőipar sikere. Az elmúlt években sorra kerültek magyar projektek a világ legjobbjai közé: 2023-ban az MVM Dome, korábban a Puskás Aréna, most pedig az M3-as metróvonal. Ezek az eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy a magyar mérnöki és kivitelezői szakértelem nemzetközi a világ élvonalában” – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

Fotók: BKV Zrt., Swietelsky Vasúttechnika Kft.