
Fontos segítséget kapnak az eladók és a vásárlók
A budapesti panellakások többségéhez az ingatlan.com ugyanis automatikusan biztosítja a megfelelő alaprajzot. “Hónapokkal ezelőtt indult a fejlesztés, és mára már több mint 1100 féle panel-alaprajz érhető el, ami lefedi az összes budapesti panellakás több mint 60 százalékát. Az elmúlt félév során újabb két nagy terület, a XI. és a XIII. kerület panellakásainak alaprajzával bővült a rendszer, belátható időn belül pedig az összes budapesti panel-alaprajz elérhetővé válik.” – fogalmazott Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A portál a többi lakáseladó számára egy könnyen kezelhető, ingyenes alaprajzkészítő alkalmazást fejlesztett, amivel percek alatt elkészíthető egy eladó vagy kiadó ingatlan alaprajza.
Az alaprajzok jelentősége azért is értékelődött fel, mert az elmúlt évek folyamatos lakásdrágulása miatt sokan inkább kisebb alapterületű ingatlant vásárolnának. A lakások árán és elhelyezkedésén túl a vevőknek kiemelten fontossá vált az elrendezésük is, mert ez alapján tudnak dönteni a vevők arról, hogy az adott ingatlanban kényelmesen elférnek-e az odaköltözők. 2023-ra eljutottunk oda, hogy alaprajz nélkül ingatlant hirdetni szinte teljesen értelmetlen, mert a vevők részéről ez alapelvárás lett.
Jókora kínálatbővülés a lakáspiac slágereinél
A panellakások 2015 óta reneszánszukat élték, mert az ingatlan.com adatai szerint 20-30 százalékkal maradtak olcsóbbak, mint egy hasonló helyen található hasonló minőségű téglalakás. A házgyári lakások kínálata ráadásul az elmúlt négy hónapban jelentősen bővült. Budapesten januárban több mint 27 ezer eladó panellakás volt eladósorban, ami majdnem 7 százalékos bővülésnek felel meg tavaly szeptemberhez képest. A panelek átlagos négyzetméterára ennek köszönhetően 1,1 százalékkal 782 ezer forintra csökkent, ami több mint 20 százalékkal kevesebb mint a budapesti téglalakások 1,02 millió forintos átlagos négyzetméterára. Az ingatlan.com szakértője szerint az árcsökkenésnek köszönhetően a panel továbbra is az egyik legkeresettebb ingatlantípus lesz a lakáspiacon.
Szintén nőtt az eladó panelek száma a vármegyeszékhelyeken: négy hónap alatt 15 százalékkal bővült a kínálat, így januárban majdnem 14 ezer lakásból válogathattak a vevőjelöltek. Az átlagos négyzetméterár 550 ezer forintot tett ki, ami lényegében megegyezik a szeptemberi értékkel. A vármegyeszékhelyek közül Győrben és Veszprémben egyaránt 3 százalékkal 616 ezer, illetve 655 ezer forintra, Székesfehérváron pedig 2 százalékkal 646 ezer forintra mérséklődött az átlagos négyzetméterár.
Fotó: Getty Images