Gyér a forgalom az észak-pesti agglomeráció lakáspiacán

Budapest északi agglomerációjában nagyobb mértékben esett vissza az ingatlanpiac, mint a fővárosban. Ennek egyik oka az, hogy itt sokkal kevésbé hajlandóak árat csökkenteni a tulajdonosok, véli a szakértő, aki szerint erre előbb-utóbb sor kerül majd.

A jelenleg az egész hazai ingatlanpiacot sújtó jelentős forgalomcsökkenés Dunakeszi és környéke esetében nagyobb mértékű, mint a fővárosban. Ennek egyik oka az, hogy a nehezebb gazdasági helyzetben már kevesebb vevő vállalja az agglomerációs ingatlannal járó hosszabb utazási időt és magasabb utazási költséget – hívta fel a figyelmet Balla Frigyes, a Balla Ingatlan operatív igazgatója.

A másik oka viszont az, hogy míg a fővárosban rugalmasabban reagáltak a tulajdonosok a megváltozott piaci helyzetre, azaz csökkentik az árakat, addig az észak-pesti agglomerációban ez egyáltalán nem jellemző: maradtak a korábbi magas árak, amelyek elriasztják a vevőket mind a családi házaktól, mind a lakásoktól egyaránt.

A szakértő megfigyelése szerint az ártárgyalásig kevés esetben jutnak el a felek, mivel az előbb említett tényezők hatására a vevők nagy része inkább a fővárosban keres eladó ingatlant. Ha mégis létrejön alku, akkor 10-15 százalékos árcsökkenésre is sor kerülhet, ugyanakkor ennek mértéke függ attól, hogy miként volt beárazva az ingatlan.

Ráadásul lényegesen kevesebben vásárolnak hitelre is, hiszen most már csak a korábban megszokottnál jóval magasabb – 8-10 százalékos – kamatok mellett tudnak hitelt felvenni. Ezért sokan inkább elhalasztják a vásárlást, illetve akadnak, akik szorosabbra húzzák a nadrágszíjat, hogy a megemelkedett törlesztőrészlet beleférjen a büdzsébe. Ennek következtében csökkent az elmúlt félévben a felvett hitelek nagysága.

Nincs jobb helyzetben az újépítésű ingatlanok piaca sem, hiszen a vevők itt is nagyon magas, átlagosan 1-1,3 millió forint közötti négyzetméterárakkal találkoznak. Balla Frigyes úgy véli, hogy az újépítésű piacnak talán még a használt piacnál is rosszabbak a kilátásai, mivel a megnyírbált állami támogatások ezt a szegmenst fokozottan érintik.

Az állami támogatások kapcsán megjegyezte, hogy egyelőre a bejelentett változások nem befolyásolták a piaci eredményeket, mivel nem azonnali hatállyal lépnek életbe, hanem például a babaváró esetén 2025 januárig türelmi idő van, illetve az összességében visszafogottabb piacon kevésbé érezhető a hatás.

Balla Frigyes arra is felhívta a figyelmet, hogy jelenleg a hitelkamatok magasabbak, mint a bérleti díjak. Ez is közrejátszik abban, hogy a kiadó lakások piacán nem érzékelni megtorpanást. Az árak tovább nőttek, így aki most keres kiadó ingatlant, minden korábbinál magasabb bérleti díjakkal fog találkozni.

Összességében sajnos kijelenthető, hogy a korábbi évek pörgése után az észak-pesti agglomerációs ingatlanpiaca lélegeztetőgépre került, ahol csak olyan készpénzes vásárlókkal találkozhatunk, akik saját lakhatási helyzetüket akarják megoldani – fogalmazott a szakértő.

Fotó: Getty Images