Mégsem halnak ki a magyar falvak

Az elnéptelenedés szempontjából veszélyeztetett magyarországi települések mintegy felében, 1200 helységben sikerült megállítani a népességszám csökkenését a Magyar falu program indulását követő majdnem négy évben – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Gyódon.

Gyopáros Alpár a baranyai községnek a Magyar falu program támogatásával épült játszóterénél tartott sajtótájékoztatón utalt rá, hogy a kistelepülések több mint fél évszázada az országos népességszámnál nagyobb mértékben veszítenek népességükből, az Orbán Viktor által 2018-ban bejelentett, és 2019-ben indult Magyar falu program nélkül belátható időn belül több száz települést fenyegetett volna a teljes elnéptelenedés veszélye.

Statisztikai értelemben a legfontosabb cél az volt, hogy a népességszám-csökkenést megállítsák a kistelepüléseken, de arra senki sem gondolt, hogy ilyen rövid idő elteltével 1200 település lesz, ahol folyamatosan nőni fog a lakosság száma – tette hozzá. Jelezte, az a feladatuk, hogy a többi „népességszám-csökkenéstől szenvedő” településen is sikerüljön a kedvezőtlen trendet megfordítani.

Gyopáros Alpár Gyódról szólva kiemelte, hogy a község Pécs közelségéből adódóan azon agglomerációs települések közé tartozik, ahol a Magyar falu program inkább abban nyújt segítséget, hogy az intézményhálózat alkalmassá váljon a növekvő népesség ellátására. Ilyen feladatok közé tartozik az út- és járdahálózat fejlesztése, a közművesítés, telkek kijelölése, közvilágítás, óvodai, bölcsődei kapacitás bővítése, a közétkeztetés biztosítása -sorolta.

A kormánybiztos a Magyar falu program eredményességére példaként hozta fel, hogy Baranyába eddig több mint 50 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a programnak köszönhetően, a pénzt életminőségjavító intézkedésekre, utak, járdák javítására, intézmények, szolgáltatások fejlesztésére, és egyebek mellett civil szervezetek, egyházközségek támogatására költhették.

Fotó: MTI/Kacsúr Tamás