Nagyon népszerű a csok plusz a lakáspiacon

A bevezetéstől számított kicsit több mint egy hónap alatt meghaladta az ezret a csok pluszt igénylők száma – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.

Hornung Ágnes elmondta, hogy az összetett családtámogatási rendszerben bevezetett több mint 30 intézkedés részeként januártól már igényelhető a csok plusz, amely minden korábbinál jelentősebb támogatást kínál azoknak, akik gyermeket vállalnak. Magyarországon az emberek – tradicionálisan – saját lakásban gondolkodnak, amely a kiszámíthatóság mellett anyagi biztonságot is jelent a következő generáció számára.

Hornung Ágnes felidézte, hogy 2015-től egy szerteágazó és számos elemből álló rendszert dolgoztak ki: a csok indulásával a családok „lakásálmai” valósággá válhattak. A támogatási rendszert ráadásul folyamatosan fejlesztették, így egy idő után bővítették az igénylők körét, növelték a kedvezményes hitel összegét és enyhítették az adminisztrációs terheket.

Hozzátette, hogy a csok mellett 2019-ben elindult a falusi csok, 2021-ben pedig az otthonteremtési program, amely tartalmazta egyebek mellett az áfát érintő kedvezményeket, valamint az illetékmentességet a csokkal vásárolt ingatlanok esetén. Azt mondta: a csok sikerességéhez kétség sem férhet, hiszen 2015 júliusa és 2023 december vége között csaknem 240 ezer család mintegy 770 milliárd forint támogatásban részesült.

Átalakították a rendszert

Az államtitkár közölte azt is: 2023-ban döntött úgy a kormány, hogy felülvizsgálja és átalakítja az otthonteremtési támogatás rendszerét, majd 2024. január 1-től vezette be az új támogatási formát, a csok pluszt. A családok a csok plusz révén egy maximum 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott hitelhez juthatnak, amellyel – a meglévő és a vállalt gyermekek számától függően – maximum 15-30 vagy akár 50 millió forint hitel igényelhető. A hitel egyaránt felhasználható az első közös otthon megvásárlásához, egy másikba költözéshez vagy a lakóingatlan bővítéséhez. Az új támogatással vásárolt ingatlan ráadásul illetékmentes – sorolta Hornung Ágnes.

Hangsúlyozta, hogy a csok plusz iránt már az indulásának első napjaiban is „intenzív” volt az érdeklődés, így élénk verseny alakult ki a bankok között az ügyfelekért. Az előzetes – egyelőre nem hivatalos – adatok szerint az első hónapban meghaladta az ezret a csok plusz hitelre beadott igénylések száma – jelentette be Hornung Ágnes, hozzátéve, hogy a hivatalos adatokról várhatóan pár hónap múlva számolnak be.

A sajtótájékoztatón megszólalt Bógyi Attila, a Magyar Bankszövetség illetékes munkacsoportjának elnöke, aki egyebek mellett azt mondta, hogy naponta átlagosan 60 csok plusz kérelem érkezik a bankokhoz. Ez azt jelenti, hogy évente 15 ezer ilyen kérelemre számítanak, ami 350-400 milliárd forintnyi kihelyezést jelenthet.

Fotó: pixabay