Régen átkozták, ma meg simán megveszik a panellakást. De milyet szeretnénk?

Az elmúlt években jelentős érdeklődés alakult ki a panellakások iránt. Ugyanakkor a panelkínálaton belül is akadnak olyan típusok, méretek és adottságok, amelyek az átlagnál gyorsabban kelnek el.

Zuglóban is népszerűek

Zuglóban a legkeresettebb, legkönnyebben eladható panellakások a négyemeletes épületekben lévő lakások, mint például az Adria sétányon található, sátortetős házakban kialakított otthonok. Ezekre mindig akad vevő, pedig gyakorlatilag “téglaárban mennek”, sőt, akár néhány százalékkal még meg is haladják azt, vagyis a négyzetméterárak már 1 millió forintnál járnak.

Négyemeletes panelépületeket a Füredi úti lakótelepen is találunk Zuglóban, és ezeket is “viszik, mint a cukrot”. Olyannyira könnyen találni rájuk vevőt, hogy bizonyos lakások gyakorlatilag nem is kerülnek ki az ingatlanpiacra, mert anélkül is könnyen és gyorsan új tulajdonosra találnak – magyarázzák a Balla Ingatlan ingatlanközvetítői.

A harmadik legnépszerűbb panellakások közé tartoznak a kerületben a tízemeletesekben található 49 négyzetméteres lakások, amelyekkel szintén a Füredi lakótelepen találkozhatunk nagyobb számban. Ezek keresettségének az az oka, hogy bár klasszikus típuslakások, mégis kevesebb van belőlük, mint a dán panelekből.

Nagyon jó az elosztásuk, külön nyíló szobákkal, loggiával, szétválasztott fürdőszobával és vécével, ráadásul olyan házakban találhatók, ahol kevesebb a lakó. Szintenként négy lakást alakítottak ki bennük, mindkét oldalon kettő-kettőt, vagyis kicsit barátságosabb benyomást keltenek. Ennek persze megvan az ára: 900-950 ezer forintos négyzetméterárakkal kalkulálhatnak a vevők.

Máshol se adják aprópénzért

Természetesen a kisméretű panellakások is kifejezetten keresettek, egyrészt az egyetemisták vagy egyedülállók, másrészt a befektetők részéről. Ezeknél a felújítandó és a felújított lakásokat egyaránt keresik. A nagy lakásoknál már változik a kép, mivel magasabb a felújítási költségük, így ebben a szegmensben érezhetően óvatosabbak a vevők, igyekeznek biztosra menni, ezért egy fokkal nagyobb az érdeklődés a felújított lakásokra – teszi hozzá Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX., XX. és XXIII. kerületi irodájának szakmai vezetője.

Azt is megjegyezte, hogy a felújítandó lakások hirdetési árai között természetesen jelentős a különbség a lakás mérete, a környezet és az épület felújítottságától függően: 700-800 ezer forinton alakul a négyzetméterár. Ugyanakkor egy felújított lakás kínálati ára már vetekszik az újépítésű lakások áraival a dél-pesti kerületekben, miközben a tapasztalat azt mutatja, hogy ilyen árakon nem kelnek el az otthonok.

A panellakások vásárlói körében az előbb említett tényezők mellett persze sok más egyéb jellemző is mérlegre kerül, melyek közül érdemes megemlíteni a szigetelés meglétét vagy hiányát. Nem véletlenül egy szigetelt és egy szigeteletlen házban található lakás értéke között több millió forint is lehet a különbség.

Fotó: Getty Images