Teljesen újjászületik a Citadella. Rá sem fogunk ismerni

Urban 2021-04-22

Zöldebb, nyitottabb és szabadabb lesz a Citadella – elkezdődött a hosszú évtizedek óta elzárt és lepusztult erőd megújítása, jelentette be a Várkapitányság.

2022-ig elvégzik az erőd külső falainak rekonstrukcióját és a belső udvarának rendbetételét. A munkálatoknak köszönhetően a zöldfelület a másfélszeresére, 20 000 négyzetméterre nő a megújuló Citadellán. Az erődfalon belül egy új, több mint 6000 négyzetméteres közpark lesz, amelyben tó, kávézó és egy 35 méter magas magyar zászló is várja majd a látogatókat.

Az erődön több helyen új átjárók nyílnak majd, így nyitottabb, természetközelibb lesz, mint korábban, és a Gellért-hegy két oldala között is egyszerűbb lesz az átjárás. A falak átvágásával a kiegyezés utáni népharag fűtötte, 1899-ben megkezdett bontás most szimbolikusan folytatódik, így szabadabbá válik az erőd, és a Gellért-hegy két oldala között is egyszerűbb lesz az átjárás.

Az erőd keleti oldalán egy látványos lépcsősort alakítanak ki, aminek segítségével a látogatók a Szabadság-szobor felől könnyen megközelíthetik az erődöt. Új kilátóteraszok is létrejönnek, ahonnan a Citadellára látogatók a jövőben élvezhetik majd az egyedülálló panorámát.

A fejlesztések második ütemében, az ágyútoronyban több mint 1700 négyzetméteren, a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató látványos, vonzó és inspiráló állandó kiállítás készül a Szabadság Bástyája címmel. A kiállítás 2023-ban lesz majd látogatható.

A Citadella felújítása egy sok évtizedes adósság törlesztése, hiszen a Gellért-hegy csúcsán, turisztikailag kiemelt helyen, az ország egyik legszebb panorámájú pontján a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodtak. A Citadella és közvetlen környezete kiemelt kormányzati beruházás keretében, Fodor Gergely kormánybiztos irányításával születik újjá a következő években. Az építkezés előkészítése a terület állapotfelmérésével és átfogó régészeti kutatásával kezdődött, számos izgalmas történelmi emléket hoztak felszínre a szakemberek.

A most megkezdett munkálatok ideje alatt az erőd körüli sétány és a Szabadság-szobor előtti terasz nem látogatható. A hegy tetejére a Gellért tér felől kerülőúton lehet felérni, amelyet az ösvények, hegyi utak elágazásánál kihelyezett tájékoztató táblák mutatnak majd. A különleges panoráma az autóparkoló melletti, északi kilátópontról továbbra is élvezhető.

Látványképek: Várkapitányság

GALÉRIA KÉPEK

Partnereink