Soha nem látott mértékű fejlesztések a nemzeti parkokban

Well és Zöld 2023-01-03

Az Agrárminisztérium a nemzeti parki igazgatóságok munkája révén eddig példátlan mértékben valósított meg természetvédelmi célú fejlesztéseket, hiszen több mint 41 milliárd forintot fordított erre a célra a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében.

A források nagy része az élőhelyek helyreállítását célozta, az utóbbi években megvalósult és jelenleg záruló több mint 100 projektnek köszönhetően mintegy 180 ezer hektár területen javul a természeti területek állapota, a természetvédelmi kezelés és a természeti értékek megőrzésének feltétele. A fejlesztések eredményeként 27 közösségi jelentőségű hazai faj és 7 közösségi jelentőségű hazai élőhelytípus esetében sikerült országos szintű javulást elérni. A 2022-ben lezárt 16 élőhely-rekonstrukciós beavatkozásnak köszönhetően csaknem 19 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota.

Tavaly a természetjárók számára is pozitív változások történtek a nemzeti parkokban, hiszen további fejlesztések valósultak meg az ökoturisztikai infrastruktúra és a környezeti nevelési tevékenység tekintetében. Számos nemzeti park területén fejlődött a természetvédelmibemutató-hálózat, illetve korszerűbbé vált a természetvédelmi őrszolgálat is. A nemzeti parkok vendégei 2022-től egyebek mellett már ellátogathatnak a Bükki Csillagdába, a Csárda Természetvédelmi Központba, illetve a Vízi Vándor Természetvédelmi, a Berek Világa és a Pál-völgyi Látogatóközpontba is. Ezen fejlesztések hatására a nemzeti parkok éves látogatószáma vonatkozásában rendkívüli növekedés volt tapasztalható.

Az Agrárminisztérium a nemzeti park igazgatóságokkal 2022-ben többek között eredményesen működtette a Nemzeti Park Termék Védjegyrendszert, tovább erősítette a védett természeti területek hálózatát, valamint folytatta a Natura 2000 területek fenntartási terveinek elkészítését és jóváhagyását. Az állami természetvédelem erőfeszítéseinek köszönhetően elkészült Magyarország ökoszisztéma-alaptérképe, illetve a hazai zöldinfrastruktúra-hálózat fejlesztésének módszertani kerete. Ezen felül elindult 4 új LIFE projekt, támogatáshoz jutottak a hazai natúrparkok, és megvalósult a 2021-2030 közötti időszakra szóló 3. Biodiverzitás Stratégia előkészítése. A génmegőrzési feladatoknál nőtt az állami szerepvállalás, amivel Európa egyik legjelentősebb génbankját is sikerült fejleszteni.

Fotó: pixabay.com

Partnereink