Kényszerhelyzetbe kerülhetnek a lakáseladók

Jókorát hízott az eladó lakások állománya

A magas hitelkamatok miatt sokan még mindig óvatosak a lakáspiacon, azaz tartózkodnak a vásárlástól. Ezt jelzi, hogy az eladó használt lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten 48 százalékkal esett vissza idén februárban. Miközben egyre több lakás és ház található a piacon, azaz a kínálat egyre szélesebb. 

„Az eladásra váró lakóingatlan-hirdetések száma 32 százalékkal 130 ezer fölé nőtt” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, utalva az egymással teljesen ellentétes lakáspiaci folyamatokra. Hozzátette: “februárban közel 30 ezer eladó lakás- és házhirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők.”

Kényszerhelyzetbe kerülhetnek az eladók

Ahogy a korábbi hónapokban, így februárban is lényeges eltérések voltak az országon belül a különböző vármegyékben. A keresletnél 25-53 százalékos a csökkenés, míg a kínálatot tekintve 19-67 százalékos a növekedés, vagyis utóbbinál jóval nagyobb a szórás a vármegyék között. 

“Ez látszik a keresleti, kínálati olló alakulásából is. Csongrád-Csanádban, Fejérben és Győr-Moson-Sopronban volt a legnagyobb differencia: a szóban forgó vármegyékben az érdeklődés 42-52 százalékos hanyatlásával párhuzamosan 54-67 százalékkal szélesebb lett a kínálat, vagyis a két oldal között több mint 100 százalékpontot meghaladó különbség látható. Míg Budapesten az majdnem 50 százalékos keresletcsökkenést közel 20 százalékos kínálatbővülés kísérte” – tette hozzá a szakember.

A vevők már eddig is jó alkupozícióban voltak a csökkenő kereslet és bővülő kínálat miatt, de ez a felállás idén tartósan fennmaradhat. Emiatt az eladók lépéskényszerbe kerülnek, ha szeretnének túladni az ingatlanukon. Ennek eredményeként pedig új egyensúly alakulhat ki a lakásárak szintjében is.

Fotó: Getty Images