Gigantikus új városnegyed épülhet Budapesten

Új „millenniumi városközpont” jöhet létre a Rákosrendező pályaudvar területén, mintegy 130 hektáron, amely a modern világvárosok sorába emeli Budapestet – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A világ legfontosabb ingatlanfejlesztőivel zajlanak a tárgyalások, a külföldi befektetők mintegy 5 milliárd euró értékű fejlesztést terveznek a jelenleg állami tulajdonban lévő területen. Az állam vállalta, hogy mintegy 1 milliárd euró értékben hajt végre közösségi közlekedési infrastrukturális beruházást, amelynek része az M1 metró (kisföldalatti) meghosszabbítása és a mintegy négy-öt közösségi közlekedési csomópont fejlesztése.

Első körben a terület állapotfelmérésére és szennyezésmentesítésére kerülhet sor, ennek összegét mintegy 20 milliárd forintra becsülte Lázár János. A kormány várakozása szerint a magánbefektetővel a beruházás részleteit szabályozó államközi szerződésre 2024 második felében kerülhet pont, és a projekt 3-4 év alatt, de legkésőbb az évtized végére be is fejeződhet – mondta.

Nem kevesebbre vállalkoznánk, mint az Andrássy út meghosszabbítására. Létrejönne a főváros legfontosabb tengelye, a régi millenniumi városközpont után egy új millenniumi városközpont a MÁV tulajdonában álló rákosrendezői pályaudvar fejlesztésével. Ez a 130 hektáros, egybefüggő terület Budapest szívében – a 13. és a 14. kerület határán – illegális hulladéklerakóként működik. A kormány a terület magánbefektetőkkel közös hasznosítására – a kormányzat és a magánbefektetők együttműködésével – tett javaslatot.

Az elmúlt 30 évben minden kormány keresett valamilyen megoldást a terület rendezésére, de a jelen koncepció talán az eddigi legerősebb terv. Budapesten „középszerű dolog nem épülhet”, az épített infrastruktúrának illeszkednie kell a budapesti tájszövetbe, és cél az is, hogy minél nagyobb legyen a magyar hozzáadott érték az együttműködésben. Az új városközpontnak a magánérdek mellett közösségi célokat kell szolgálnia.

A kormány a fővárossal és az érintett kerületekkel is megállapodásra törekszik, és legalább olyan fontos, hogy a projekt a budapestiek számára elfogadható legyen. „Budapest ellen építeni nem lehet, csak Budapesttel”. A fejlesztési koncepcióban a mintegy 1,3 millió négyzetméter nagyságú (130 hektár) terület két részre oszlana.

Hatalmas terület, hatalmas fejlesztések

Összesen mintegy 900 ezer négyzetméter hasznosítása kezdődhetne meg közösségi, illetve magáncélokra. Ezen belül 600-650 ezer négyzetmétert építene be a külföldi befektető, ez magában foglal irodaépületeket, lakásokat, kereskedelmi ingatlanokat, további  250-350 ezer négyzetméteren Budapest új, legnagyobb és legmodernebb közparkja jönne létre. A vasúti pályák egy részét lefednék, és felette zöld felületet alakítanának ki – ismertette.

Lázár János hangsúlyozta: a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy minőségi zöld terület jöjjön létre, és sokkal zöldebb építést vár el, mint bármely korábbi ingatlanfejlesztésnél. A kötöttpályás közlekedésre pedig a terület maradék része, mintegy 300-350 ezer négyzetméter állna továbbra is rendelkezésre. A beruházás nagy fejlesztést jelent, új pályaudvart kell építeni, a kisföldalatti vonalát meg kell hosszabbítani – mondta a miniszter.

A vasúti infrastruktúra és az autós közlekedés újraszabályozása, kerékpárutak és a zöld felület létesítés összese költségére mintegy 1 milliárd eurót biztosít a magyar kormány. Ez az összeg nem tartalmazza a Nyugati pályaudvart és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret összekötő gyorsvasút megépítését, amely a tervek szerint a rákosrendezői pályaudvaron is megállna.

Lázár János nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a sajtóban megjelent beruházó áll a projekt mögött, de megfogalmazása szerint a projekt minimális 5 milliárd eurós értéke behatárolja az érintett vállalkozói csoportot. A tárcavezető szerint a világ egyik legjobb, legerősebb és legfontosabb ingatlanfejlesztőivel tárgyal a kormány, olyan befektetőkkel, akik a „semmiből létrehoztak már egy világvárost.”

Fotó: MTI/Soós Lajos és Google Map