Mérföldkőhöz érkezett a hazai műemlékvédelem

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a hazai műemlékvédelem ügye, az épített örökségünket kiemelten kezelő új építészeti törvénnyel és az új műemlékvédelmi szervezeti struktúrával végre tartósan és megnyugtatóan tudjuk rendezni a műemlékvédelem ügyét – fogalmazott Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára kedden, a műemléki világnapon rendezett budapesti konferencián.

Az államtitkár az ÉKM és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület közös eseményén kiemelte: a magyar építészetről szóló, születendő törvény az állam kiemelt feladataként rögzíti a műemlékek és a műemléki területek védelmét és fenntartható használatának elősegítését, valamint az ehhez szükséges pénzügyi támogatások biztosítását.

A Műemlékek megújulásunk energiahordozói című konferencián Vukoszávlyev Zorán, az ÉKM helyettes államtitkára is előadást tartott, amelyen egyebek mellett arról beszélt, hogy a műemlékekben lehet leginkább tetten érni a nemzeti kultúrát, ennél fogva épített örökségünk védelme a magyar építészet képviseletének legmagasabb szintje.

Az eseményen köszöntőt mondott Nagy Gergely, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület elnöke, majd átadták az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság 2023-as díjait.