Ilyen vadonatúj irodákban dolgoznak a hazai építészek és a nagymenő kivitelezők

MádiLáncos Studio

A MádiLáncos Studio régi markáns szereplője a hazai irodapiacnak, számos díjnyertes munkahely tervezésében vállaltak oroszlánrészt, de most a saját irodájukat alakították ki. Korábban két épületszinten dolgoztak, ami a projekt csapatok működését, a kommunikációt és a kollaborációt nehézkessé tette, ezért elhatározták, hogy egy hatékonyabb teret hoznak létre. Végül a nemrég látványosan megújult ZenGarden irodaház legfelső emeletén találtak otthonra, ahol a belső terekhez egy saját terasz is tartozik, ahonnan fantasztikus panorámában lehet részük a munkatársaknak.

A Bánáti + Hartvig Építész Iroda

A Bánáti + Hartvig Építész Iroda az elmúlt évek során folyamatosan bővült, kinőtte korábbi munkahelyét, ezért új irodaépületre lett szükségük, amelyet az építészei saját magunknak terveztek. Végül a Fehérvári úton az 1960-as években épült egykori Alba Regia étterem épületére esett a választásuk. Egyrészt a renovációval az épület megmenekült, másrészt a környék épített környezetének nívója is emelkedett. Az irodaház kialakítása során fontos szerepet játszottak a körforgásos építészet irányelvei, így többek között több, bontásra került építőelemet – akár eltérő funkció szerint – visszaépítettek az ingatlanba.

Nowy Styl

Az irodabútor-piacon meghatározó vállalat a budapesti bemutatótermében és irodájában egyedi, különleges és az ügyfeleket orientáló, inpsiráló munkahelyet hozott létre. Az Agora Budapest irodaházban található helyszínen a legnagyobb hangsúlyt a kommunikációs zónákra helyezték. Így például a kollégák a Brainstorming helyiségben megbeszélhetik a legfontosabb kérdéseket, míg a kötetlen találkozók tökéletes helyszíne a Lounge, ahol fantasztikus háttérként Budapest csodálatos panorámája veszi körbe a dolgozókat.

Péter Építő

Az irodaépületet a Péter Építő Kft. terveztette, kivitelezte és használja, aki a Budapest XVI. kerületében vásárolt beépítetlen telekre az ingatlan fejlesztését teljes egészében saját beruházásként valósította meg. A vasbeton szerkezetépítéssel foglalkozó cég irodáját úgy tervezték meg, hogy az egyszerre mutassa be a gyártás alapanyagait, kreatív módon sugallja a cég maximalista munkafelfogását, ugyanakkor barátságos megjelenésével optimális helyet biztosítson az ott dolgozóknak.

Bayer Construct

A vállalatcsoport új, modern, 400 fő befogadására alkalmas reprezentatív székházának teljes építészeti és belsőépítészeti tervezését leányvállalatuk, a LIMA végezte. Sóskúton az irodaépület kialakításának elsődleges szempontjai közé tartozott a természetközeliség megteremtése, amely az épület belső tereiben is megnyilvánul. A hatalmas üvegfelületek rengeteg természetes fényt engednek be az épületbe, világos, hangulatos tereket hozva létre. A székházépület mind külső felépítésére, mind pedig belső tereire a letisztult elegancia és a modern formavilág jellemző.

Leier Hungária

A Leier Hungária új győri irodaháza – Leier City Center néven – összesen akár 100 fő befogadására is alkalmas. Meghatározó szempont volt, hogy az új épület ne a több mint százéves épületek „másolata” legyen, hanem egy teljesen új és modern irodaház jöjjön létre, amely a nagy üvegfelületek miatt szó szerint tükrözi és kontrasztba állítja a múltbéli és új építészeti megoldásokat. A Galéria megnyitásával pedig az ügyfeleket egy kellemes hangulatú, színes mintakertben fogadhatják.

Lavinamix

A vállalat a Tópark – Be My City projekt megvalósításával egy nagyszabású városnegyed-fejlesztést abszolvál Törökbálinton, ahol irodák, retail egységek és lakások is helyet kaptak. Az új céges iroda tervezését a Viador Átriumra bízták, a koncepció alapja pedig a tág és szűk terek változatosságával létrejövő dinamikus térélmény volt. A Horsens Partners kivitelezésében készült iroda atmoszféráját a Föld kőzetrétegződését visszatükröző karakteres anyaghasználat teremti meg, amely geometrikus képletinformáció is egyben.

Weinberg ’93 Építő

A sárospataki központú építőipar cég budapesti iroda az ország centrumába pozícionálja a Weinberget: megfelelő reprezentációs teret nyújt a megrendelőkkel és partnerekkel történő személyes találkozókhoz. A hibrid funkciójú iroda kevés dedikált munkaállomást és több változó felhasználót jelent, akik alkalmanként rövidebb-hosszabb időre dolgoznak ebben térben. A genius loci szellemében a Tokaj-Hegyaljához szorosan kötődő vállalat irodájában az üvegfali dekorációkban is visszaköszönnek a kedvelt szőlődűlők.

Borítókép: MádiLáncos Studio. Fotók: azevirodaja.hu

Az Év Irodája verseny egyes kategóriáiban február 3-ig lehet szavazni, hiszen a közönség voksai is befolyásolják, hogy kik lesznek a győztesek.