Lakás

Megteltek az európai logisztikai központok

A CBRE legfrissebb kutatása szerint az európai logisztikai területek kínálata új mélypontra esett, az átlagos üresedési ráta a régióban kevéssel 2,3 százalék alatt van, ami 50 bázispontos csökkenést jelent az előző évhez képest.

Kilőttek a magyar lakásárak. De már túlvagyunk a csúcson

Az előző év azonos időszakához mért lakásár-emelkedés 23,7 százalékot ért el, olvasható a KSH Lakásár-index című második negyedévi kiadványából. Ilyen mértékű, négy negyedév alatt bekövetkező drágulásra még nem volt példa a KSH megfigyeléseinek kezdete óta.…

Piaci fordulat várható a magyar lakáspiacon

2015 óta két és félszeresére emelkedett a magyar lakáspiaci árindex, azonban idén tavasszal Magyarország elvesztette a leggyorsabban dráguló uniós ország pozícióját. Bár az Eurostat legfrissebb lakáspiaci árindexe még áremelkedést jelez a második negyedévre, a forgalmi…

A bérlakásokban élőknek kérnek rezsitámogatást

Orbán Viktor miniszterelnöktől kér segítséget Budapest IX. és XIII. kerületének polgármestere, hogy segítsen annak a mintegy nyolcszáz önkormányzati bérlakásban élő családnak, akikre az energiaszolgáltató szerint nem vonatkoznak a lakossági fogyasztók védelmében hozott szabályok.

Ezek a hotelek vérezhetnek el a legújabb kataklizmában

Az alsó és az alsó-közép, valamint a legfelső kategóriás hotelek túlélhetik a válságot, de az átlagos adottságú és nem kiemelkedő szolgáltatásokat nyújtók vannak a legnehezebb helyzetben Magyarországon. A nagy energiaigényű vidéki wellnesshotelek közül több is…
Partnereink
Tovább a realista.ingatlan.com-ra »