Lakás

Másodpercenként tíz légkondicionálót adnak el

A Nemzetközi Energia Ügynökség jelentése szerint a hűtés lesz a globális villamosenergia-igény egyik legfőbb hajtóereje a következő három évtizedben, 2050-ig pedig másodpercenként tíz új légkondicionálót helyeznek majd forgalomba a világon. Mindeközben az Euromonitor International nemzetközileg…

Magyar minikazánnal spórolhatunk a fűtésen

A magas gázszámlától „fáztak” a legtöbben a mögöttünk hagyott enyhe télben. Legalábbis erre utalnak a KSH adatai, amit a fűtési szezon után hoztak nyilvánosságra. E szerint a földgázfogyasztás október és április között 24,5 százalékkal csökkent.…

Albérletmustra az egyetemvárosokban

Lassan kihirdetik az egyetemi felvételi ponthatárokat. Vagyis eljött az ideje az albérletkeresésnek, hogy a legtrendibb, legkényelmesebb lakás legyen a tiéd és a barátaidé. Nem mindegy, hol töltöd az egyetemi éveidet, ezért fontos, hogy ahol élsz,…

Véget ért a lakáspiaci kereslet zuhanórepülése

A lakáspiacot továbbra is visszafogottság jellemzi, de már vannak enyhe élénkülésre utaló biztató jelek. A kínálat fokozatos bővülése mellett ugyanis az eladó lakóingatlanokra érkező érdeklődések száma minimális növekedést mutat éves összevetésben, de még messze elmarad…

5+1 eladó vízparti ingatlan – nem csak nyárra

A vízparti ingatlanok vonzereje nyáron felértékelődik, pedig ezeknek a családi házaknak a többsége ma már egész évben lakható. Fűtő és hűtő berendezéseiknek, szigetelésüknek, és a sok ingatlanban kialakított télikertes megoldásnak köszönhetően valamennyi évszakban kényelmes otthon…

Így csaltak ki milliókat egy lakásvásárlási ügyben

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 51 éves férfival szemben, aki társai közreműködésével 2019 végén tévedésbe ejtett egy budapesti házaspárt egy külföldi tulajdonú, belvárosi ingatlan megvásárlása ügyében. Az elkövetők valótlanul azt…
Partnereink
Tovább a realista.ingatlan.com-ra »